A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-06-01 / 6. szám
250 Egyszer megkérdeztem egy három gyerekes fiatalasszonyt, hogyan imádkozik. "Az én imám telepatikus" — volt válasza, és rám nézett, hogy megértettem-e. Zseniális kifejezésnek tűnt fel, amit mondani akart, de érdekelt, hogyan magyarázza meg. Azért érdeklődve ránéztem, és megkérdeztem, milyen az a telepatikus ima. Azt akarta vele mondani, hogy az ő kapcsolata az Istennel olyan egyszerű és bensőséges, hogy szavakra nincs szüksége. Gyakran előfordul, hogy mikor megszólal a telefon, az embernek átvillan az agyán: "Ó, ez vagy az a barátom", és tényleg ő az. Olyan ez, mint egy szavak nélküli belső világosság. Egy felismerés, amelyről nem tudjuk, honnan ered és miért. Az az ima, amit a fiatalasszony telepatikusnak nevezett, és amit néma hallgatásba merülésnek neveznek, hasonló szellemi közlekedés, azt is lehetne mondani, hogy közvetlenül szívből szívhez szól. Erről szeretnék ebben a fejezetben szólni. Sok keresztény tapasztalta már, hogy i- mája az évek folyamán változik. Van olyan időszak, amelyet az elmélkedő ima felfedezése jellemez. Megismerkedünk az elmélkedő olvasással és az önvizsgálattal. Erről a második és harmadik fejezetben volt szó. Ezen a fokon imánk elmélkedés, azaz felismerjük az evangélium és a magunk élete közti kapcsolatokat, kiértékeljük cselekedeteinket, jófeltételeket és elhatározásokat teszünk. Ez intenzív gondolkodó munka. Idővel az imának ez a faja az Úrral való közvetlen párbeszéddé alakul át, beszélgetés, vita, kérdezés, hála, szeretetnyilvánítás, bánat, ráhagyatkozás, imádás és még sok más formájában. Az érintkezés egyre nyugodtab- bá válik. A gondolkodás intenzitása csökken, megérzés lép helyébe, és a megismerés belső szemléletté alakul át. A keresztény hagyomány affektiv imának nevezi, mert az érzelmek és a szeretet válnak az Istennel való érintkezés fő hordozóivá. Erről szól a negyedik fejezet. Évek folyamán nagyobb egyszerűség a- lakul ki. A lélek különböző megnyilatkozásai egy közös központban kezdenek összeforrni. Azok a megnyilatkozások — imádás, kérés, bánat —, amelyek kezdetben különböző lelkiállapotok kifejezései voltak, most sokkal kevésbé különböznek, mert mélyebb fokon ugyanabba a valóságba vannak begyökerezve. Az egész magatartás, valamint az érzelmek is ebben az egyetlen alapvető beállítottságban egyesülnek. Az alap valami sokkal mélyebb és ugyanakkor sokkal egyszerűbb. Azt lehetne mondani, hogy mindenre kiterjedő istenszeretet. Egyeseknek úgy tűnik fel, mint teljes Istenre való hagyatkozás. Mások az Isten jelenlétében való összesze- dettségnek tekintik. Nem fontos, hogy minek nevezzük. A gondolkodás az emberi értelem alsóbbrendű funkciója. Magasabbrendű az o- koskodó gondolkodás nélküli, belső, intuitív megismerés. Még a tudósok is intuícióval jutnak el felfedezéseikre és nem okoskodással. Mikor két ember tekintete találkozik, a megértés és kölcsönös megismerés sokkal mélyebb és behatóbb, mint mikor racionális magyarázatokkal igyekeznek egymást megérteni. Ennek az imafajtának meghatározása a szemlélődés. Az elnevezéssel azt akarják kifejezni, hogy megvan benne az értelem intenzív szerepe, de ez nem gondolkodás, hanem szemlélődő intuíció. Mikor a keresztény a reflexív imáról a szemlélődésbe megy át, hatalmas lépéssel halad az Istenhez vezető úton. Ennek az imának jellegzetessége, hogy túlhaladja a gondolkodás állapotát. Nincs diszkurzív okoskodás. Már nem alkalmazzuk az evangéliumot életünkre. Nincs fáradságos kiértékelés. Változásoknak vagy új megismerésnek az útja, emelkedettebb, o- lyan, mint mikor az ember ihletetten beleéli magát valaminek a szemléletébe. Következésképpen ennek az imának a megtanulása egy új, ismeretlen világ felfedezését jelenti: az értelmi béke világát. Ez távol áll civilizációnktól, amelyben másodpercenként milliónyi számítást végeznek az e- lektronikus gépek. Nagy változást jelent a- zért is, mert értelmünk figyelmének valóságos átnevelését igényli. Egyesek tartani fognak tőle, mintha modern világunkba egy irracionális irányzatot vezetne be, pedig épp ezáltal jutunk el az emberi megismerés magasabbrendű formájához. Mint ahogy ebben az imában már túl
