A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
231 ben, akik családjukkal vagy környezetükkel meghasonultan önszántukból lépnek be a szektákba. A nagyobb szekták viszont valóságos kampányok szervezésével toboroznak s módszereikből nem hiányzik bizonyos pszichológiai kényszer. Legeló'ször baráti ösze- jöveteleket, estéket rendeznek, amelyen a jelentkezők meleg és lelkes érdeklődőkkel találkoznak. Megtapasztalják az erőt és a segítséget, amelyet egy ilyen közös célért küzdő csoport jelent az egyedülálló egyén számára. Aztán hosszabb ülésekre, konferenciákra kapnak meghívást, ahol a hit szükségességéről, a terméketlen kritika haszonta- lanságáról beszélnek. Ezeken a hosszú összejöveteleken a felszolgált ételek húsmentesek és erősen fűszerezettek. Az alvási idő az éppen szükségesre van leszorítva. Nagyon erős személyiséggel kell rendelkeznie annak, aki a kurzusok erőszakolt menete után még képes arra, hogy csatlakozását a szektához megtagadja. A következő lépés a mun- kábaállás. A dél-koreai eredetű Egyesült Egyház szektája például az újoncokat legelőször arra használja, hogy nyomtatványait New York utcáin eladják, vagy különféle üzemeiben (mint Gloucester haltelepén) dolgoztatják ő- ket. Van eset, hogy napi 18 óra hosz- szat dolgoztatják őket. Lakóhelyük i- génytelen. A szekta alapítója, ”Reve- rend” Moon ugyanakkor egy 625 ezer dolláros, parkkal körülvett kastélyban lakik New York egyik külvárosában. ^Jgyéb okokat is felhoznak a szekták nagy hatóerejének magyarázatára. Sokan ’’ördögi erőt” látnak a jelenségben, de tulajdonképpen nem mernek rámutatni az igazi okra: a társadalom szekularizálodása addig jutott, hogy nem képes az ember veleszületett vallási igényeinek kielégítésére. Mások azt mondják, hogy a mai szülők nem képesek gyermekeiket felelősségteljes életre nevelni, s ezek magukra hagyatva a szekták közösségében vélik a hiányzó támaszt megtalálni. A szekták mindegyike egy karizmatikus egyéniség vezetése alatt áll, bizonyos fegyelmet hoz követői életébe, vallási rítusokkal is szolgál, közösségi szellemmel is és bizonyos ideológiával, mely lelkesedéssel tölti el az embert. Bizonyos vizsgálatok kimutatták, hogy a szektások egyharmada pszichológiai levertség állapotában van, kétharmaduk pedig a depresszió állapotában volt, amikor a szektákhoz csatlakozott. Az átlag amerikai számára a szekták elsősorban azt jelentik, hogy elfeledkezhetnek egyéni problémáikról. A Synanon hirdeti is: ”Majd mi gondolkozunk helyetted!” Moon követőinek pedig mindig azt hangoztatják, hogy a közösségtől függetlenített egyéni gondolkodás az ördögtől ered. Az is érthető az előzőkből, hogy a szektákat érő kritika csak erősíti őket ahelyett, hogy gyengítené. Egy közösséget az ellenfelei csak még szorosabb egységbe fűznek. Charles Manson gyilkosságokat elkövető csoportjának a négerek voltak a (képzelt) ellenfelei. Jim Jones azt gondolta, hogy az FBI és a CIA összesített erői állnak szektájával szemben. A Synanon alapítója, Charles Dederich úgy képzeli, hogy mozgalmának az állam teljes gépezetével, a hírközlő szervekkel kell megbirkóznia. Az ’’ellenségre” szükség van. Ez a
