A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-05-01 / 5. szám
216 — Hát hogy hogy nem került vele soha ide Lőcsfalvára? — kérdi a pap pogácsa-kommendáló hívétől. — Jaj, annak sok oka-foka van. De legfőképpen az, hogy Miklós gazda, az élete párja, ellene van annak... Hát így kezdődik a história. ♦ ♦ ♦ Van talán egy hónapja annak, hogy a pogácsa-kommendálás után eljutott a lőcsfalvi pap Kanálosra. Kérdi is ott a tanítónét: Igaz -e, hogy Kánya Miklósné olyan finom omlós tepertős pogácsát tud sütni? — Mi az, hogy igaz? Várjon csak, éppen vettem tőle. Kóstolja meg! így lett a lőcsfalvi pap Kánya Miklósné ’’kuncsaftja”. De mindig a tanítónén keresztül kapta meg, mert Kánya Magda nem volt hajlandó Lőcsfalvára betenni a lábát. No, más sem kellett a papnak, csak ez! Hogy is tudott volna ellenállni a kísértésnek, hogy egy ilyen titokkal bélelt helyzetnek a végire ne jáijon! S a vég a következő. ♦ ♦ ♦ Kánya Miklósné, Köpeczi Magdát lánykorában egy lőcsfalvi gazdalegény környékezte meg, amikor már jegyben járt Kánya Miklóssal. Gyors esküvő lett belőle, mert Kánya gazda félt, hogy a hetyke lőcsfalvi legény lecsaphatná a kezéről, mert ő már idősebb embernek számított arrafelé. Az esküvő után aztán azt mondta ifjú nejének: Oszt ha Lőcsfalvára be mered tenni a lábad, az a te temetésed lesz, oszt ha a lőcsfalvi legény meri betenni a lábát Kanálosra, az az ű temetése lesz. Megértettük egymást?! Megérteni ugyan megértették egymást, mondta a kanálosi tanítónő, de attól a pillanattól kezdve az élet nem volt élet Kányáéknál. Ez adta Magda asszony fejébe a pogácsasütési ötletet. Már vagy tíz esztendeje négy falunak süti a pogácsát éjszaka-nappal és rakja a pénzt titokban a takarékba. ♦ ♦ ♦ Mikor egyszer újra Kanáloson járt a lőcsfalvi pap, Kánya Miklósné megleste és izente, hogy beszélni valója volna vele. El is jött a tanítóékhoz s míg a tanítónéni a gyerkőcökkel bajlódott az iskolában, Magda asszony a pappal tárgyalt. — Nézze, plébános úr — és kivette kebeléből az összehajtogatott kendőt és a kendőből a pénzt - én ezt arra szántam, hogy az u- ramat ’’kiimádkoztatom” ebbül a világbul. A lőcsfalvi pap nagyot nézett: Hogy érti azt, hogy ’’kürnád- kozni” ebből a világból? — Hát csak úgy, ahogy mondom — fogta suttogóra a szót az
