A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)

1979-05-01 / 5. szám

206 gyógyul, papnak adja, ha elmúlik a vész az ország felől, apáca lesz belőle (pl. Szent Gellért vagy Szent Margit e- setében). S a gyerekek, mikor felnőt­tek, szépen engedelmeskedtek a szü­lők esküjének és beteljesítették a foga­dalmat. Sok szentnek volt ez az útja Is­tenhez. Sok boldog házasság is szüle­tett így a szülők akaratából. Ma meg egyre több azoknak a száma (szerzete­sek, papok, házastársak), akik még a maguk esküjét, ígéretét, fogadalmát se igen tartják meg. Régen ideálokért lelkesedtek az emberek; készek voltak feltenni életü­ket egy-egy szent célra. Az "út" embe­rei voltak. A kínaiak "útnak" nevezik még most is az eszményt, a nagyot, az életideált. A múlt hőse, eszményképe a szent volt, meg a bölcs, aki rátette éle­tét az ideál megvalósítására. Ma már nem igen lelkesít az erkölcsi ideál. A mai embernek nem eszményképe van, hanem csak bálványképe. Nem a szen­tek, nem a bölcs kellenek neki: a spor­toló, a filmszínész, a szépségkirálynő, a guerilla s miegymás a bálványa. Ha ré­gen az "út" vonzott (még az Aposto­lok Cselekedetei is "útról" beszélnek), akkor ma már jobbára csak az utca vonzza az embereket. Az evangéliumokban találjuk felje­gyezve a gazdag ifjú esetét, akinek egy gondja volt: hogyan lehetne az ö- rök életre eljutni. S mikor Jézus tárgyi­lagosan felsorolta a feltételeket, töb­bek közt a tízparancs teljesítését, sze­rényen, de büszke örömmel csak eny- nyit mondott: ezeket mind megtartot­tam ifjúságomtól fogva. Szinte hihetetlen: egy jómódú, jó­vágású, s ráadásul fiatal ember az örök életről beszélget s nem pl. a pénzről, az élvezetekről, a nőkről! Mikor pedig a parancsokra kerül a szó, az a legfőbb büszkesége, hogy ha csak erről van szó, hát ezeket mind megtartotta gyermek­korától fogva! Ma hogyan hangzana az evangéliumoknak ez az elbeszélése? Vajon hány olyan fiatalt találnának, a- kinek legfőbb vágya az örök élet? S aki csodálkozva nézne ránk, ha a parancso­kat emlegetnénk neki: ezeket mind megtartottam! Mi hiányzik hát még az örök életből? Talán annál több azok­nak az ifjaknak és lányoknak a száma, akik (ki szégyenkezve, ki dacosan, ki meg talán hetyke büszkeséggel, va­gánykod va) bevallanák: ezeket már mind áthágtam, már valamennyi ellen vétettem kiskoromtól fogva! Talán nem is túlozunk túlságosan, ha azt mondjuk, hogy éppen ilyen különbség van (többek közt) a múlt és a jelen kö­zött... Régen örömmel, jókedvvel haltak meg az emberek a hazáért, a becsület­ért, Istenért, a felebarátért. S tudták, miért halnak meg. Ma meg azt se tudja az emberek legnagyobb része, miért is él tulajdonképpen. Ez is egy példa len­ne a sok között arra nézve, miben kü­lönbözünk mi a régiektől! (Természetesen az ilyen összeha­sonlítások nem akarnak végleges vagy általános ítélet lenni a jelen és a múlt felett. Erre is áll, amit fentebb mon­dottunk: vigyázzunk az ilyen összeha­sonlításokkal: a múlt se nem csak jó, se nem csak rossz volt; aminthogy a jelen sem fenékig tejfel, de nem is kell ok­vetlenül kétségbeesnünk. De néha nem árt, sőt tanulságos is lehet a jelennek a múlttal való összevetése.)

Next

/
Thumbnails
Contents