A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám
17 kenő, hogy Zoltánnal nem igen akadt közös témája. Ami az egyiket érdekelte, az nem érdekelte a másikat. István, az más. Ugyanabban az irodában dolgozott, ahol Katinka. Mindig volt sok megbeszélni valójuk. Ha Katinkát valami keserűség érte, legszívesebben ráborult volna István vállára, hogy kisírja magát, mert senki a világon sem bírta őt úgy megérteni és megvigasztalni, mint István. És Istvánnak olyan szép, édes-bús szeme volt, mintha mindig azt súgná: szeretlek. De ezt István nem merte hangosan mondani, mert kopottas ruhái szégyenkeztek és nem vehették fel a versenyt a Zoltán nevezetű vetély- társ eleganciájával. István fizetése, sajnos, oly csekélynek ígérkezett, hogy ha Katinka Istvánhoz menne feleségül, kénytelen lenne folytatni az irodai munkát és ahhoz még hozzájönne a főzés, takarítás, később gyerekgondozás, és ez mégis csak sok. Katinka úgy érezte, hogy ő akkor kidőlne. Valahányszor Katinka este fáradtan kijött az irodából, végigment a kivilágított üzletek előtt és meg-megállt egy-egy kirakatnál. Belecsodálkozott a kitett színes selymek és puha bundák álomvilágába. Szeme mohón itta a ragyogó szépségeket. Az üveg visszatükrözte az úton száguldó autókat és akkor, valahol az ismeretlen messzeségben, feltárult Katinka előtt a hívogató boldogság titokzatos hona. Vidám, érdekes utazások, soha nem látott városok, színházi páholyok delejes bársonya, estélyi ruhák, csillogó ékszerek, előkelő hotelek forgó üvegajtaja, hajlongó pincérek, teljes kiszolgálás, édes semmittevés. És akkor úgy tűnt, hogy Zoltánt kell választania, mert akkor ez a csodavilág az ö- vé lesz. De közben érezte, hogy ő mégis Istvánt szereti jobban. Katinka elhatározása István és Zoltán közt napokig úgy lengett ide-oda, akárcsak a falióra ingája: egyszer jobbra, egyszer balra; egyszer István, egyszer Zoltán. Aztán mégis csak döntésre került a sor. Ez pedig így történt: Katinkának szabad délutánja volt. Zoltán meghívta, hogy menjenek együtt a cukrászdába. Amikor egy nagy könyvesbolt e- lőtt haladtak el, Katinka megállt.- Kicsit nézni szeretném a könyveket — mondta. A kirakat sarkában felfedezett egy pici, kis könyvet,melynek címlapjáról Lisieuxi Kis Szent Teréz mosolygott rá. A könyv címe: Szent Teréz nővér szelleme. Katinka ismerte és nagyon szerette ezt a kedves szentet. Vaskos önéletrajzát már olvasta, de azt vissza kellett adni a barátnőjének, akitől kölcsönkapta. Hát éppen jó lenne, ha most megvenné ezt a kicsi könyvet, így a mosolygó szent vele maradna és jótanácsaival segítené.- Mit nézel annyira, Katinka? - kérdezte Zoltán. - Ha valami regényt szeretnél, szívesen megveszem neked.- Nem regény - válaszolt Katinka és ujjával rábökött a kiválasztott könyvre. - Ezt fogom megvenni.- Apáca? - szörnyülködött Zoltán. - És te ilyen hülyeségekkel töltőd a fejedet?- Ez nem hülyeség! - tiltakozott sértetten Katinka. Zoltán lebecsülőn legyintett.- Az egész vallás hülyeség. Hókusz-pó- kuszos komédia. Katinka úgy megrettent, mintha kígyó csípte volna meg.- Zoltán, te nem hiszel Istenben? Zoltán gúnyos fölénnyel mosolygott.- Isten meghalt. Nem tudtad?- Ha Isten neked meghalt, tudd meg, hogy nekem él. Most bemegyek az üzletbe és megveszem Szent Teréz szellemét. Te pedig menj haza és ne várj rám, mert én nem is megyek veled a cukrászdába. Szervusz. Ezzel Katinka sarkonfordult és bepen- derült a könyvesboltba. Szive hevesen dobogott. Sohasem hitte volna, hogy ez a Zoltán ilyen istentelen. És milyen fitymáló hangon beszélt a vallásról! Nem, ő nem lesz soha Zoltán felesége. Minden vasárnap Istvánnal szokott szentmiséé menni, mert ők ketten szeretik a jó Istent és Istvánnal fog megesküdni, Isten oltára előtt. Amikor kifelé igyekezett az üzletből, az üvegajtón keresztül látta, hogy Zoltán mégsem ment haza. Ott áll és vár rá és nagyon kedvesen mosolyog. Abban a pillanatban Katinkának úgy tűnt, hogy Zoltán igen szép, délceg féfi és remekül szabott, szürke
