A Szív, 1979 (65. évfolyam, 1-12. szám)
1979-03-01 / 3. szám
103 utódaiknak, hogy ezt cselekedjék a világ végéig, míg ember lesz a földön. Tehetett-e másképp az Ur Jézus, ha Szívében ez a meleg, testvéri szeretet lángolt minden ember iránt, mikor megvolt reá isteni hatalma, hogy így tegyen? Igaz, az óra eljött, hogy isteni életét befejezze, de isteni találékonyságával és mindenhatóságával megoldja a problémát: megy ugyan, de mégis marad. Marad, hogy velünk legyen, hogy vándorlásunk társa legyen, hogy közöttünk legyen mint barát, testvér, mint egy közülünk; hogy személyes jelenlétével egész életünkön keresztül halálunkig bátorítson s az örök életre kéz- a-kézben elvezessen. Megy, de mégis megnyújtja földi életét, hogy necsak a- zokkal lehessen együtt mint ember, a- kikkel földi vándorlása idején összekerült, hanem mindenkivel, akiket megváltott, mindenegyes emberrel, éljen az 5, 10 vagy 20 évszázaddal születése u- tán, legyen az az ember az európai vagy az amerikai kontinensen, Afrikában vagy messze Keleten. Az Isten Fia köztünk maradt mint ember is, elrejtve ugyan, de valóságosan, a kenyér és a bor színe alatt, a legméltóságosabb 01- táriszentségben. Hitünk titka, ismételjük minden szentmisében az átváltozás után. Titok, felfoghatatlan titok kétségtelenül, de épp oly kétségtelenül világosak a szavak és nem jelenthetnek mást mint ezt: Velünk az Ur! így az Eukarisztia folytonos emlékeztető arra: ennyire szeret minket az Isten Fia. Mint egykor a zsidó népet a tűzoszlop, ez az eukarisztikus tűzosz- lop is élesen megvilágítja azt az isteni szeretetet, mely lehozta közénk a Megtestesülésben az Isten Fiát és fellob- bantja a viszontszeretetnek tüzét annak szívében, aki az isteni szeretet e csodájának szemléletébe merül. Ekként valóra váik az Ur Jézus szava: Tüzet jöttem bocsátani a földre és mit a- karok mást mint azt, hogy felgyulladjon. (Lk. 12,49) Cser László FELNŐNI BENNED! Himnusz a tengerhez A szél ekéi szántják a tenger sima tükrét, mit plántál ide az Idő? Már-már alkonyodik. Piros fény öntözi a kék tenger fehérfodros barázda-sorait. Kiket hint majd ide az Idő, kiket temet majd? Ó, Tenger, életem szerelme, Tenger! Súgj, súg, hallom a hívásod! A föld síkja-dombja lehet szép sírhelye annak, aki rögtől rögig élt. De a sír gödre nekem (a poromnak) aligha lenne otthon. Ó, ha elenyészett testem burkát elnyelné széltől- ELMÉLKEDŐ IMÁK
