A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-02-01 / 2. szám
60 szór volt már kénytelen kiönteni méltatlankodó haragját. "Elérkezett az idő — beh hányszor is már az elmúlt kétezer év alatt! — hogy megkezdődjék az ítélkezés Isten házanépe fölött" (1 .Pét. 4,17). Mi könnyedén, magabiztos fölénnyel alkalmazzuk ezeket a szavakat a zsidókra, az Ószövetségre, a jeruzsá- lemi templomra és könnyen elfelejtjük, hogy mindez érvényes lehet ránk, keresztényekre is. Az Egyház tömérdek szenvedése, a sok üldözés, s nem utolsó sorban a kommunizmus: ki tudja, hátha éppen az isteni harag igazságos megnyilvánulása? Isten kötéllel, bús haragjában korbácsolja a keresztények által elkövetett mérhetetlen igazságtalanságokat (más vallásúak, eretnekek, szegények, Ázsia és Afrika bennszülött lakosságával szemben), az evangélium kijátszását, meghazudtolását, a templommal való üres, pöffeszkedő magatartást, a sok erkölcsi képmutatást és árulást... "Hagyjátok... temetésem napjára 1 J údás, aki jól kiismerte magát korának pénzügyeiben, 300 dénárra becsülte a drága nárdusz-olajat, amivel egy ismeretlen asszony Jézusnak kedveskedett. Ez nagy pénz volt abban az időben. Különösen, ha meggondoljuk, hogy egy alkalmi munkás napi bére egy dénárt tett ki (Mt.20,10). Nem csoda, ha a tanítványok közül többen megbot- ránkoztak ezen a pazarláson. És méltán. Nehéz lenne még ma is vállalni a felelősséget az efféle különcködő tékozlás esetében. Ám még ennél is meg- hökkentőbb valami, hogy Jézus, a nagy Mi keresztények, mintha nem egyszer egész haragunkat, méltatlankodásunkat, felháborodásunkat egyedül az üldözőkre, az "ellenségre" pazaroltuk volna a helyett, hogy Isten házának, a Szentlélek templomának alázatos tisztogatására fordítottuk volna: a megbocsátó szeretetre, az igazságtalanságok eltüntetésére, a templommal, a hittel való üzérkedés eltörlésére. Ugyan ki merné tagadni, hogy mindezek előfordultak a múltban? Mi az ószövetség nagy Mea culpá- it, Misereré-it, az isteni ítélet klasszikus helyeit egyedül a farizeusokra olvastuk rá és eszünkbe se jutott magunkra is vonatkoztatni. Talán ez volt eddig a keresztények egyik legnagyobb tévedése. Olvassuk azért alázattal, néma tisztelettel, mint remeg bele a szent Haragba az alázatos, nyájas Krisztusnak teste -lelke, arca, korbácsos keze, miközben végrehajtja az Isten ítéletét a templom fölött... szi." (Mk. 14,6 és Ján. 12,7) szegény, a szegények elvitathatatlan barátja (akinek eddigi élete és a szegényekhez való viszonya folytán egészen biztosan több joga volt a szegények szócsövévé tenni magát, mint akár Marxnak vagy Leninnek), nemhogy korholná az asszonyt, hanem egyenest védelmébe veszi! S ráadásul azt az elgondolkoztató kijelentést teszi: "Szegények mindig lesznek közietek, de én nem leszek mindig veletek." Különben se bántsátok őt, hiszen "temetésemre" teszi, amit cselekszik... A pogányok pompásan fel szokták
