A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-10-01 / 10. szám
474 könyveket, hogy a könyvek kitúrjanak legszebb öt évemből. Most akarok pénzhez jutni, most akarok élni. — Mi a szándékod? — Állásba megyek. Egyelőre a postához. — Felvetni nem fog a pénz. — Nem asztalhoz ülök. Kézbesítek. Nyugdíjak, pénzes utalványok, csomagok. Valami mindig leesik. Több a borravaló, mint a fizetés. — Ezért tettél érettségit? — Kezdetnek jó. Ha betanuljuk a számot, úgyis otthagyom. — Miféle számot? — Talajtorna egy haverommal. E- melgetjük egymást, vállra állunk, szal- tókat vetünk. Varietébe -jó. Kétszáz egy estére. Fejenként. — Az anyád tud róla? Mit szól ehhez az anyád? — Hagyd ki őt, igen? — villant ke- rhényen a szeme. — Eleget szenvedett, amíg együtt voltatok. Nem akarom, hogy rosszat mondj róla. Tovább már ne bántsd! Közel állt hozzá, hogy kipenderíti. Véget vet az ízetlen beszédnek, a feltáruló csődtömegnek, az értelmetlen ösz- szevisszaságnak. Miért érdemli ezt? Átengedte nekik a lakást, maga egy néniéhez költözött albérletbe. Megbántotta n, de félreállt. Nem tett lépéseket, hogy megkörnyékezze a fiát. Bízott benne, hogy felülkerül a józan ész, e- lőbb-utóbb igazságot kap. Ezt vélte a mai telefonban is. A tisztán látó közeledést. De ez lenne az? Ez a vagdalko- zó hebehurgyaság? És ez lenne a fia? Ez az ellenséges, zagyva siheder? Estére lehiggadt. Eszébe jutott egy régi jelenet. Tíz nappal játszódott azután, hogy magára hagyták. Még a régi lakásban érte a felhívás — "kedves a- puska" — látogasson be az iskolába. Míg a folyosón várakozott, óraközi szünetet jelzett a csengő. A tanteremből kicsődültek a nebulók. Azóta akkor látta először a fiát. A gyerek egy pillanatra megállt a küszöbön, hitetlenül rácsodálkozott, majd mint a fer- geteg, nekiiramodott, kacagva feléje szaladt, ugrott a nyakába, ölelte vadul. Ha most, hat év múltán, felidézi fiának ezt a jelenetet, tetten érheti a rágalmazást, hiszen azt az apát üdvözölte akkor viharosan, akit pólyáskora óta szeretett. Azóta csak a fülén át tudott róla, gyalázkodó szóbeszédből, piszkoló szavakból. Kapcsolatuk tisztasága itt bizonyítható, az eltépett gyerek kirobbanó örömében, ott a folyosón. Tegnap nem adhatta oda a pénzt, be kellett mennie a takarékba. Abban maradtak, hogy ma újra jön. Várta, hogy csengessen. A borítékkal a zsebében izgatottan nyitotta az ajtót. Feszült várakozás töltötte el. Rövidesen tisztázódik minden, meglelik a régi fonalat, folytathatják, ahol elszakadt. Kávézás közben szóba hozta a folyosói rohanást, a fergeteges üdvözlést, a csókokat, mohón felpattintva: emlékszel?- Nem - ingatta fejét ártatlanul a kamasz - erre nem emlékszem. Hogy én elédbe futottam volna a folyosón? Miért? Reménytelenül meredt a fiára. A gyűlölet kioltotta közöttük a fényt. Nem segít már semmi. így kell élniük. Kapocsként csak a pénz marad.
