A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-10-01 / 10. szám
438 zületet is fel kell venni, mint ’’ami Jézus Krisztusban volt”, hogy az ”élek én, de már nem én, hanem Krisztus él bennem” valóság legyen. Mert ez az Isten dicsősége, országa, akarata... Ez az én igazi javam... ez jó a többieknek is... Rá figyelés a belső szóra, csend és imádság, mély Szentlélek-kapcsolat, mert Őáltala történik mindez.. A Szentlélek ereje... Deo gratias... Deo gratias... ényleg, mennyivel jobb a Rahner-i szó: a közönséges, a hétköznapi élete, a minden embernél közös... Mennyire tudod ezt, mennyire szépen hirdeted is nekik a názáreti Jézus, a názáreti Mária i- gazságát, a hétköznap szentségét... és milyen örömmel hallgatják!... De magadnak miért nem hirdeted így? Miért nem éled így?A nyilvános életben (szószék, gyóntatószék, beszéd, mise) nem mersz másként viselkedni, csak ahogy illik... Mert a lelked mélyén ott a rettentő felelősségtudat, hogy Jézust képviseled, hogy Őt ítélik el, Tőle fordulhatnak el, ha benned és bennetek megütköznek... Hogy ott követ vagy, nem a magadé... Úgy kell viselkedned, mint a szerep megkívánja: legszentebb szándékkal, legszentebb félelemmel... In cubilibus vestris... Belül, a szobám csendjében, egyedüllétben: jaj, mennyire messze vagyok ettől a szellemtől... Pedig ott, a csendben, az én Názáretemben is lehetőség és kötelesség, boldog valóság, ott is igaz Názáret... Nekem is szólnak a názáreti meditációk és nekem is elsősorban ’’názáreti Békési páterre'” kell lennem, hogy az a- postolkodás is igazán krisztusi legyen... Hogy épít bele mindent a Te csodálatos szereteted és irgalmas jóságod a növekedésbe... Ami legfájóbb is, építőkő a Te jóságodból... Még képzeletben is azonnal fel kell ajánlani, le kell győzni az álhatatlanság képeit... Hogy papi és jezsuita életemben vannak előre nem látott problémák, ez az élet... De a kín és kereszt mellett ott a kegyelem is, ami mindezt jóra tudja fordítani... Hogy hozott ki Isten jósága annyi minden szépet és jót a kanadai, Sydney-i, Perth-i esetekből és kínokból, az ausztráliai elszakadásból?! Emberileg is kérdezve, nem lett-e volna kár mindennek elmaradnia? Mortuus adhoc loquitur: csendben, hang nélkül adja a legemberibb, a mindenkinek szóló nagy tanítást az élet megszenteléséről, a- mi a munka, engedelmesség, csend, nem extra, hanem mindennapi dolog... Nem ezt látta meg a jó Páter Bíró az egyszerű emberekben, a- kiktől tanult? Nem azért tartom-e én is a magukat misemúlasztással vádoló, dolgos, szenvedő tanyasiakat emberileg többre, mint nem tudom, milyen aszketikus receptekkel szegény, alázatos, engedelmes Jézus rejtett élete
