A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-08-01 / 8. szám
378 ka múltjáról. A pogányokon aratott győzelmi zsákmányból építette föl a nagy király. Még készen sem volt, máris lekapcsolta az országon átutazni akaró olasz Gellért atyát, a későbbi vértanú püspököt, hogy ez elmondja gyönyörű prédikációját a "napba öltözött Asszonyról". Konrád, az akkori prépost fordította le ”ex abrupto" magyarra. Aztán Gellért végleg itt is maradt a vértanúságig. No és 1083, a fényponti Amikor István urat szentté avatták, és itt, ahol most állunk, hirdette ki Szent László király a szent- téavatási bullát. Akkor tették át a szent tetemet a mostani szarkofágba. Beszélt a csodákról is, amelyek akkor és azután történtek. Megmutatta Szent István nagyobb legendáját, a Legenda maiort, a sekrestyében. Ez különösen érdekelte a jogász tanácsost, hiszen az egyetlen legenda, a- melynek István úr birtokadományaira nézve telekkönyvi érvénye van. Domonkos ifjúurat, aki már jogi tanulmányai végén járt a vindobonai univerzitáson, inkább a szentkorona és a többi szakrális jelvény érdekelte. Oda is mentek az őrtoronyhoz, a donzson- hoz, de ott állig fölfegyverzett őr állt a súlyos pántokkal biztosított vasajtó előtt. — Ide csak az őrkanonok és a prépost együtt léphet be, - szólt Osvát kanonok - mert a koronán kívül itt őrzik az összes koronázási jelvényeket a Gizella királynétól hímzett koronázó-palásttal és az Aranybullával együtt. Halkan elmesélte Kálmáncsehy prépostnak, Mátyás híre diplomatájának hőstettét, hogyan védelmezte meg a kincstárt Frigyes császár zsoldosai ellen.- Te is jogász leszel, Domi öcsém - mondta Osvát úr a fiatalembernek — illő, hogy megtudd, ki is az a fehérvári prépost. Aztán elmesélte: olyan nagy úr, hogy nincsen alárendelve sem az érseknek, sem a veszprémi püspöknek, csak a Szentatyának. A királykoronázáson ő a főszerpap, jelenléte nélkül nem érvényes a koronázás. Most sut- togóra fogta a hangját, miközben a tanácsúr felé fordult: "Bárcsak ne lenne annyi kiváltsága — nem lett volna annyi viszálykodás közte és a veszprémi püspök között! Mert a túl magasra nőtt fa..." Többet nem szólt, csak értőn villantotta szemét Kolb Gáspárra. A királyi palota szinte lakatlan volt. A gyermekkirály, Lajos, Budán lakott és a nagyurak játékszere volt. A templom és a palota között megállt Osvát mester. "Látjátok, itt állt valaha a szent király lakótornya, amelyben Imre született. Itt imádkozta át az éjszakákat István úr a nagy döntések és szóróngattatások idején. Innen indult el mezítláb zarándokolni a bodajki kegyhelyre.". Kolb Gáspár hirtelen megállt, és visszanézett a bazilikára. — Te, Osvátom, ez mindig gótstílusú volt? — Dehogy. Négyszer égett le. Az első stílusa bazilikái volt. A másodiké román, a két utolsó gótikus. Utoljára Mátyás király é- pítette újjá. Rengeteg ember tolongott az utcákon, hiszen István-nap volt. Imák, szenténekek, távolabbról komédiások és figurások, színjátszók vidám dalai verték föl a máskor csendes utcákat. Osvát mester a csendesebb utcákon sétálgatott velük. Megtudták tőle, hogy sok férfi- és női szerzet lelt otthonra itt, meg begina-közösség is. A domonkosokat például Szent Domonkos helyettese, Boldog Pál telepítette ide. — Osvátom, idegen szót is sokat hallok, németet, olaszt... — Ó igen! Még mindig sok idegen zarándokol ide. Erik svéd király is fölkereste a szent sírokat Zsigmond alatt. De tudjátok, mi a legnagyobb dicsősége ennek a — mondjuk ki nyíltan — szakrális városnak? A Szentatya kitüntetése az 1450-es szentévben. Képzeljétek el: a francia király hiába kért fölmentést népe számára az apostolfejedelmek római sírjának meglátogatási kötelezettsége alól, hogy búcsút nyerhessenek — a magyaroknak viszont megadta a fölmentést, ha Sz Szent István fehérvári vagy Szent László vá- radi sírjához elzarándokolnak... — Gyönyörű múlt — mormogta Osvát mester. — Bárcsak a jelen méltó lenne hozzá! ♦ Sóhajtott vendégeivel együtt. Gyermek -király! Wittenberga felől kemény nyugati szél, a Balkán felől hervasztó, fenyegető déli szél fújdogál...
