A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-08-01 / 8. szám
372 skálája. A primitívebb vallatási formák nem tűntek el azért egészen. A vizet és elektromosságot tovább is használják és az ütlegek sem hiányoznak — ma azonban tudják, hogyan lehet úgy osztogatni őket, hogy nyomuk ne maradjon. A kínvallatásnak nevét se említik: speciális kezelésről, mélybe ható kikérdezésről beszélnek. Az amerikai ekik a kínzók? gyetemek legújabb kísérletei kimutatták, hogy az ember természetében lévő agresszív hajlamok következtében kivétel nélkül mindenki alkalmas a kínvallatással kapcsolatos embertelenségek elkövetésére. Ezt u- gyan kísérletekkel igazolták, a dolog mégsem ilyen egyszerű. Az algíri harcok és a vietnámi háború idejéből ismerünk eseteket, amikor kínvallatásra beosztott katonák inkább szökevények lettek, semhogy aktív részt vállaljanak a foglyok megkínzásából. A kínzás jelensége rendszerint kettős pathologikus tünetnek összetalálkozásából e- red: beteg az egyén, aki ilyesmire vállalkozik, és beteg a társadalom, amely ilyesmivel bízza meg tagjait. Egy sajátos szocio-ekonomikus helyzetből támad, amely szembe állítja az embereket egy bizonyos uralmon lévő ideológiával. Ahogy nem mindenki hajlamos emberkínzásra, úgy nem is mindenki lázadozik ellene. A kínvallatást kifogásolókra könnyen rásütik, hogy hiányzik belőlük a hazafias érzés, az ellenféllel egy követ fújó árulók, hogy nem értik: ez ma a nyugati és keresztény értékek védelméhez tartozik — különben is kár köny- nyet hullatni ilyesmiért: a másik oldal, az ellenfél is ugyanezt teszi. A kínzás ténye nem felháborító, nem hat meg különösebben, ha nem velünk történik. Az emberkínzás okozta felháborodás különben is növekvő felháborodás szelektív természetű: könnyebben felháborít, ha a saját táborunkból kínoznak meg valakit, mintha az ellentáborból részesül valaki ilyen elbánásban. Bár van valami változás ma e- zen a téren: a Vatikán élesebben felfigyel az oroszországi vagy délamerikai atrocitásokra, mint annak idején a franciáktól Algírban elkövetettekre. Növekszik is manapság azoknak a száma, akik minden körülmények között ellene vannak a kínvallatásnak. Motivációik elsősorban erkölcsi természetűek: meg kell becsülni és tiszteletben tartani minden embertársunk testét és szellemét. Ehhez az erkölcsi érvhez rendszerint egy történeti is járul: világos a múltból, hogy az emberkínzás eseteiben soha nem lehetett arra hivatkozni, hogy "csak most az egyszer". A- hol elkezdték, ott rendszerint folytatták is — kínzó és megkínzott egyképp degradálódott tőle. 1948 óta az emberi jogok univerzális deklarációjában az is szereCSI LE fedett fővel, a- zért, hogy ne lásson, kísérik a rabot cellájából a kihallgatásra. (az Amnesty International fényképeiből)
