A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-08-01 / 8. szám
363 Szombaton az egész falu megmozdult. De erre még a bíró se számított, mikor a szekerek elindultak a vasútra a ’’kegyurasággal”, a kapukból is kifordultak a szekerek, biciklik és lassan egész karaván hullámzott a vasút felé vezető úton. Megjött a vonat, nagy prüszkölve megállt. Minden szem a kupéajtókra szegeződött. S csak most esett le az álluk. Mert nem egy, hanem három pap szállt le a vonatról. Tán káprázik a szemük? Ö, nem lehet az! De bizony úgy van. Az a nagy magas, kövéres ember, maga a püspök úr, a másik a titkárja, az a fiatal nyurga meg az új adminisztrátor... Olyan éljenzés tört ki erre, hogy a kis állomásház ablakai is beleremegtek, a vonatablakokban is fejek jelentek meg... a vonat meg csak állt, állt, hiába integetett az állomáse- lőljáró az indulásra. Mert a vonatvezető annyira elbámulta magát, hogy nem is vette észre a mérges integetést. A bíró azt sem tudta, remegjen vagy örüljön, vagy talán elmeneküljön. De megemberelte magát, mint egy bíróhoz illik és a kegyu- raság élén a püspök úr elé járult. El voltak készülve minden rosszra, sőt a legrosszabbra is... A lőcsfalvi pap valamit odasúgott a püspök úrnak, az pedig kinyújtotta kezét jóságosán bíró uram felé: — Örülök, kedves bíró uram, hogy találkozhatunk és a kegy- uraság tagjaival is. — aztán sorba kezet fogott valamennyivel. — Mint hallom, lélekemelő missiójuk volt. Ez a fiatal pap -mutatott az új adminisztrátorra - lesz az ideiglenes plébánosuk, míg a jogi előírások sterint a többit le nem bonyolítjuk. Megindult a vonat is egy éles füttyel, mert a mozdonyvezető magához tért s pöfögött Kanizsa felé. A karaván is megindult püspöki vendégével Bábafa felé s a lőcsfalvi pap is megindult Gyurival Lőcsfalva felé. S ami történt Bábafán ma, nem fogják a bábafaiak elfeledni. Gyuri kocsis bölcsessége pedig így robbant ki: ’’Hát, hallja főúr, most látom csak igaziba, hogyan születhetik a rosszbul a jó...” Szabó Ferenc Julien Green lelki útja Julien Green francia katolikus regényíró, aki 1972-ben Francois Mauriac székét foglalta el a Francia Akadémián, az év elején egy különös kis könyvvel lepte meg a közönséget: újra elmondja megtérése történetét, leírja vívódásait (főleg a testiség megszállottságával küszködött), vázlatosan jellemzi ateista korszakát, majd 1939-es újabb megtéréséről beszél, végül arról vall , hogyan látja a zsinat utáni egyházat. Az integrista sajtó főleg ezt az u1
