A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-08-01 / 8. szám
360 a falu házai, többnyire fehérre meszelve, úgy néznek ki, mint kapargá- lókis csibék. A falu plébánosa már több, mint tíz esztendeje vezeti ott a bábafai nyájat. Népszerű ember hírében áll. A népszerűségét az is növelte, hogy a bírónak szegről-végről rokona is volt és mivel a bíró terebélyes családfa ága, melyben a bírói tisztség szinte már öröklődik, mint valami királyi trónus s így a falu jó része odahúz, ahová a mindenkori bíró húz... Nevezetessége volt ennek a falunak az is, hogy a falu ’’politikai” község volt, az egyház kegy ura, ami természetesen holmi egyházjogi bonyodalmakra adott alkalmat időről-időre, mert a kegyúrnak, tehát a falu képviselő testületének is beleszólása volt abba, ki legyen a papjuk. így lett papjuk a mostani plébános is. Ez a folyamat körülbelül így játszódott le... üresedés esetén összehívták a falu képviselőtestületét gyűlésre, ez a pályázók közül három nevet terjesztett be a püspöknek, aki aztán egyet ezek közül kinevezett plébánosnak s hogy sérelem ne essék és minden bonyodalom elkerültessék, az egyházi diplomácia rendesen az első helyen szereplő nevet választotta. Persze a kegyúri jog aztán arra nem terjedt ki, hogyha a püspök jónak látta az egyházmegye nagyobb érdekében az így megválasztott plébánost, ha az is közreműködött, el ne helyezze. Ilyenkor aztán egy ideiglenes plébánost vagyis ’’adminisztrátort” küldött a püspök, míg a jogszerű választási és kinevezési folyamat újra le nem játszódik... így történt, hogy a püspök az egyházmegyei érdek jogcímén a mostani plébánost áthelyezte Babosdöbrétére. A bábái pap nem tiltakozott, mert az jobb hely volt a bábafai parókiánál. De a bíró uram és nemzedéke nem így gondolták. Összeröffen- tek a rokon érdekében és tiltakozó levelet menesztettek a püspökséghez. De erre mégcsak válasz sem érkezett, mert a püspök-várban úgy látták, hogy ebbe aztán a kegyuraságnak nincsen semmi jogon nevezendő beleszólása. Hanem a levél helyett megérkezett egy ifjú pap, mint adminisztrátor. A bábafai pap nagyon megörült neki, mert már összepakolt és készen volt a költözködésre. Igen ám, de a kegyúri képviselet reggel, alighogy a volt bábafai pap megmisézett, lakattal és lánccal lezárta az ajtókat s más pecsét nem lévén, a bírói pecséttel le is pecsételték, mint mikor foglalást csinálnak a végrehajtók... s tették ezt mind a két pap heves tiltakozása ellenére. Lett erre nagy telefonálás espereshez, püspökhöz, vármegyé