A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-08-01 / 8. szám
358 Iván, ezt a kis érmet az Édesanyámtól kaptam, amikor öt éves lettem, azóta sem váltam meg tőle. Ma már elkopott, de valamikor az egyik oldalán az Isten Fiának, a másik oldalán az Ő Édesanyjának a képe látszott... Mondd, Iván, hiszel te abban, hogy van Isten? Egy darabig hallgatott, aztán szinte suttogva: Hiszek. - Azt is hiszed, hogy van gondja ránk? - Tudom. Éreztem a háborúban... Vologyka, valamikor az Édesanyám megtanított egy imádságra és meg- ígértette velem még gyerekkoromban, hogy sohasem felejtem el. El is mondom mindennap. Úgy kezdődik:Miatyánk... Kopogtattak az ajtón. Az ujját tiltóan a szájára tette. Valaki benyitott. És bennem: A vörös hadsereg tisztje, párttag, magas beosztású ember... és... és a Miatyánk... Igen. Ott él, ott kell, hogy éljen minden becsületes ember szívében a Miatyánk, mert nélküle nem ember az ember... Az egyik tavaszi napon új munkásnó' jelent meg és ott dolgozott, azaz dolgozott volna, ahová azt a nagy, behemót vaslapot bevittük. Gyalús nó' volt, de a normáját képtelen volt megkeresni, mert olyan ócska gépet adtak neki, ami már a szemétre való volt. Ez a nó' különben is érdekes alak volt. Mindennap tiszta fehér, egy kicsit foltozott blúzt viselt és specovka nadrágjából szoknyát készített magának. Tatjánának hívták. Arca olyan kedvesnek, szelídnek mutatkozott. Goromba szót vagy az általános orosz kiszólást soha nem hallottam tőle. Mire eljött a nyár, valahogy összemelegedtünk és tisztelni kezdtem Tatjánát. Érdekes, ő is sokszor felejtette a szemét azon a kis ér- mecskén, amit a nyakamon viseltem. R eggelenként rendezetten, ötösével egy sorban (Davaj po piaty) érkeztünk a gyárkapuhoz. Ott szabadon engedtek minket, mindenki ment a maga munkahelyére. A 7-es számú üzem mintegy félórára esett a gyárkaputól. A gyárban mindenfelé vasúti sínek vezettek: legokosabb volt ezek mellett menni. A sínek két oldalán a rom-vasak he- katombája volt felhalmozva a gó'zdarú által, 7-8 méter magasságig. Ott mentem a sínek mellett és láttam itt is, ott is kis gyermekláncfüvet. Kedvesen sárgállottak elő a sínek alól ebben a rettenetes sivár vastemetőben. Kiválogattam a szebbeket ezekből a kis virágokból és szedtem belőlük egy kis csokrot. Kinek? Augusztus 15-e volt, Nagy- Boldogasszony napja. Neki szedtem és magamban dúdolgattam a Mária-énekeket. Beértem az üzembe a kezemben a kis csokorral. De most mit kezdjek vele? Hová tegyem? Az edző kemencék mellett vitt el az utam. Kinyitottam az egyik kémlelőnyílását és beledobtam elégő áldozatul a Szt. Szűz tiszteletére. Egy lobbanás... a kis csokor eltűnt... Hogy aztán a kemencéből kitóduló hőség okozta-e, vagy talán valami más, de o- lyan jóleső meleget éreztem itt, belül... Tatjána mögöttem jöhetett. Én ugyan nem láttam, de a déli szünetben azt kérdezte tőlem: Miért dobtad azt a kis csokrot a kemencébe? No most mit mondjak? Aztán elkezdtem: Biztosan hallottad már, hogy van egy ilyen szó vagy név: Isten. Ti ugyan nem hiszitek, de úgy gondolom, hogy néha-néha mégis csak éreztek valamit, vagy inkább vakít, aki több, mint az ember. Látod, ez az Isten, Ö teremtette az embert, de az ember megtagadta öt. Mégis, úgy szerette az embert, hogy elküldte Szent Fiát a földre, hogy jóvá tegye az ember bűnét. Kiválasztott egy csodaszép fiatal leányt. Úgy hívták: Mária. Ezt a leánykát az Isten Lelke, a Szentlélek megáldotta és fia született anélkül, hogy a szüzességén sérelem esett volna. Hiszed, nem hiszed, de így volt. Máriának fia született és Jézusnak nevezte el. Jézus Názáretben élt harminc éves koráig, akkor otthagyta Názá- retet és elindult az emberek közé, tanítani ő- ket. Tanítását sok, nagyon sok csodával támasztotta alá. Sokan követték, hittek neki, látták csodáit és tanítványai lettek. De voltak irígyei is, akik szintén tudták, hogy emberfölötti hatalommal rendelkezik és nagyon sok embert hódít meg tanításának... Azt is megmondom neked, Tatjána, hogy a legfőbb tanítása a szeretet volt. Az irígyei összeesküdtek ellene, elfogták, megkínozták és végül keresztre feszítették. Ott halt meg a kereszten, de a harmadik napon feltámadt, lerázta a halál bilincseit és feltámadt a Dicsőségre. Sokan látták, beszéltek, étkeztek
