A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-07-01 / 7. szám
329 a világi papok vita tárgyát képező státusa Tagadhatatlan, hogy szellemi és teológiai okai is lehetnek a hivatások csökkenésének. Azt is mondhatjuk, hogy a hivatások száma mindig az Egyház vitalitására is enged következtetni. De az okok keresése közben nem lehet kihagyni számításunkból például a papi hivatal és szolgálat konkrét alakulását sem. A hivatások számának gyors visszaesése azt is mutatja, hogy a papok és világiak közül sokan, főként a fiatalok, megkérdőjelezik ma a pap kánonjogi és társadalmi státusát. Gazdasági szemszögből a francia papság afféle "polgári proletariátust” alkot. Gyenge jövedelmük következtében a francia papok fele mellékfoglalkozást is folytat. A papi nőtlenség kérdése is mindig újból felszínre kerül. Az elzászi szociológus, Paul Winninger egy merész hangú és jól dokumentált könyvet adott ki erről a kérdésről (Ordonner des prétres. Le célibat, une lói; le ministfere, une né- cessité, Centurion kiadó, Párizs). Benne a szerző ”az evangélium nevében” kéri az illetékeseket, hogy a kódex 132 -es kánonját helyezzék érvényen kívül, vagy legalább változtassák meg. A mű az év elején jelent meg, s bár hivatalos fórumok agyonhallgatták és a háttérből küzdöttek ellene, az egész országban visszhangra talált. Az egyháziak nagy része a papságnak és a papi funkcióknak egy új, ekk- léziológiai átértékelésére vár. Ez nemcsak a világi papok kívánsága. Az a sokat hangoztatott ellenérv, hogy "a régi kontemplativ szerzeteknek nincs problémájuk a hivatásokkal", nem felel meg a valóságnak. - A hivatások csökkenésében szerepet játszik a jóléti társadalom hitközönye, de a szükséges egyházi reformok elmaradása is. ®«ifia®sia lajy Kopácsy Margit RITMUS ÍP?ülönös éjszaka volt. A fákon egy levél se rezaült: álltak mozdulatlanul és feszülten figyeltek.- Egy, kettő, egy... A rendőr bakancsa hangosan kopogott a kövezeten; csak azért is hangosabban, hogy megtörje ezt a különös csendet. Próbálta elhinni, hogy unatkozik. Unalmában pillog be a félig nyitott ablakon, mert szereti a homályban is rendes szobákat, az elővillanó, hófehér bölcsőket. A sajátját is szerette volna, de már régen lemondott róla, és gyűlölte az otthonát, amelyik felett egy rőthajú aszszony uralkodott. A felesége Őt még próbarendőr korában szabadította magára. Az anyja sírt, a kollégái röhögtek, a felettesei a fejüket csóválták, mikor elvette. — Egy, kettő, egy... Az őrszobán mindent tudnak. Ismerték a fiatal próbarendőr szüleit, az éveket, amely alatt szakaszvezető lett, és tudják, hogy maga mossa az ingét. Tegnap este is mosott. Az asszony valami olyasmit mondott, hogy az orvoshoz megy, — de ez is mintha csak most jutott volna eszébe: tegnap rá se hederített. "Nem látom" — és még örült is neki. Legalább nem veszekednek. Eleinte visszhangzott a környék, ha egymásnak estek. E- rős, tagbaszakadt fiatalember volt akkor, és a hangja, mint a bőszült bikáé. De az asszony se hagyta magát: visítva pergett a nyelve,
