A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-07-01 / 7. szám
321 se után államosították az eddig csak műsortilalom alá vetett Radio Eccle- sia-t és főtisztviselőit elbocsátották állásukból. A Journal d’Angola c. lap pedig vezércikkekben támadta a püspököket a pásztorlevél kiadása miatt. A vezércikkek gúnyos és éles hangja (e- gyikük címe: a püspökök és az összeesküvés ténye) a főpapok népszerűtlenné tételét szerette volna elérni. Azzal vádolták a püspököket, hogy a reakció oldalát választották, amikor rágalmat szórnak a feddhetetlen forradalmi mozgalomra. Egy másik cikk ”rossz véget’ helyezett kilátásba mindazoknak, akik a társadalom forradalmi átalakítását szembe akarják állítani a vallásos hittel. A kormány és az egyház között elmérgesedett a viszony. Messze járunk ma azoktól az időktől, amikor Neto elnök ünnepélyesen fogadta a püspöki kar küldöttségét vezető Luanda-i érseket (akit a Journal d’Angola akkoriban ’’André Muaca elvtárs”-nak nevezett) és meghatottan emlékezett meg arról, hány pap szenvedett üldöztetést bátor kiállásáért a gyarmati uralom idején. Az elnök akkor azt mondotta az egybegyűlt főpapoknak, hogy az egyházra nagy szerep vár még az újjáépítésben első feladat: az evangelizáció ^püspökök helyzete nem rózsás. Az önállóság első hónapjaiban az egyházon belül azok ellen kellett felemelniük szavukat, akik első lelkesedésükben ’’szabadon válogattak Krisztus tanaiban” és a szekularizálódó angolai világban "úgy képzelték, hogy az egyház fő feladata a régi rezsim híveinek denunciálása”. Azokat a papokat, akik állandó nyomás alatt tartották a püspököket bizonyos újítások érdekében, többször figyelmeztették arra, hogy az angolai egyház sorsáért a hierarchia viseli a felelősséget és az alsópapság engedelmességgel tartozik nekik. Ez főként az Európából érkező hithírdetők- nek szólt, akik új ötletekkel és tervekkel jöttek és egy kicsit lenézték a ”maaz elnök: Ágostinho Neto radi’ angolai egyházat. Később az új szocializmustól kissé megszédült fiatal papoknak magyarázták, hogy nagyon könnyen a ” trójai fa-ló” szerepét játszhatják - akaratuk ellenére is — forradalmi magatartásukkal és az egyház ellenségeinek a malmára hajtják a vizet, amikor elfelejtik, hogy a papság elsődleges feladata az evangelizáció, nem a társadalmi munkák. I
