A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-07-01 / 7. szám

303 O tven éven keresztül az oroszokat I ll II ll ll~1l II II II II II II II I csak kötelességeikre figyelmeztet­ték s a terror gondoskodott arról, hogy MÚLT és JELEN meg ne feledkezzenek ezekről. Csak a hatvanas évek emberi jogok mozgalma I_II ll Dl ll Pl_II .!□□!_II_] hívta fel figyelmüket arra, hogy az állampolgári kötelességekkel állampolgári jo­gok is járnak és akkor kezdenek feltűnni körükben azok az ellenzéki beállított­ságú egyéniségek és kis csoportok, akiket disszidensek nevén szoktunk emlegetni. Ez az ellenzékiség a sztalintalanítás és az azt követő kiábrándu- AZ ÍRÓK lás következménye volt. Első megnyilvánulása az irodalom te­rületén Hja Ehrenburg 1953 őszén megjelent Olvadás című re­génye volt — erről kapta nevét az 1954-ben induló új irodalmi korszak, amely a Kruscsevtől elindított liberalizálódás folytatásának reményében felvillanyozta az orosz értelmiségiek egy kis részét. Főként írókat, akik azt hitték, hogy műveik­ben javaslatokat tehetnek a megkövesedett társadalmi berendezkedés felfrissíté­sére. Hamarosan kiábrándultak. Az első olvadási időszak még megindulása évé­nek vége előtt (1954 végén) befagyott, amikor az írók kongresszusának egy o­a szovjet-orosz belső ellenzék tevékenységének mérlege Disszidens Oroszok lyan határozatot kellet hoznia, amely szerint "az irodalom szoros kapcsolatban van a politikával és mindenben annak alárendeltje". Az új reményeket nem volt könnyű megsemmisíteni, bár a magyar szabadságharc leverése megmutatta az o- rosz értemiségieknek, hogy hiú ábrándokat kergetnek, amikor egy emberibb arcú szocializmus kialakulását várják. Nem maradtak azért veszteg, hanem kisebb munkaközösségeik azt kezd­ték keresni, mi tette lehetővé rendszerükben a terrort és a személyi kultuszt. Az írók a kollektívákba kényszerített életben vélték felfedezni az okot s ezt egyesek írói kongresszusokon emlegetni is kezdték — azzal az eredménnyel, hogy felszó­lalásaik után mindjárt önkritikára kényszerítették őket. Az egyetemisták is felfi­gyeltek, számos nem-hivatalos irodalmi folyóiratot is beindítottak, amelyek ha­sábjain ezeket a problémákat szellőztették s a szovjet napisajtó megtévedt irodal­mároknak bélyegezte őket, a rendőrség is felfigyelt rájuk és a hivatalos ellenin­tézkedések nyílt zavargásokra vezettek néhány egyetemen, főként Leningrádban, ahol az 1956-57-es iskolaév folyamán 4300 tanulót zártak ki az egyetemről. A jelszavuk "vissza a marxizmushoz" volt, de ezen azt értették, hogy a rendszer hűtlen lett Marx tanításaihoz. Néhány egyetemen neo-marxista körök is alakultak (ezeket rövid úton betiltották) sKruscsevnek 57 májusában külön prog­

Next

/
Thumbnails
Contents