A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-06-01 / 6. szám

285 a katolikusok osztoznak, hanem a protestánsok is. Az Ökumenikus Tanács 1975-ös, Nairobiban tartott ülésén a vallás-szabadság Szovjet­unióban tapasztalható hiányait tárgyalva támadt csaknem végzetes el­lentét a jelenvolt egyházak között. - A belgrádi tárgyalások egyik de­legációjának tagja, Dwain Epps szerint a szabad vallásgyakorlás embe­rijogairól való tárgyalásoknál nem szabad szem elől téveszteni, hogy e jogok természetét illetően a vasfüggöny mögötti keresztények között nem alakult ki egységes vélemény. Csehszlovákiában például egy tu­catnyi lelkész a Charta 77-hez hasonló tiltakozást juttatott el a kor­mányhoz. Nemcsak egyházi feletteseik, akiknek magatartását a ható­ságok befolyásolhatják, rosszalták ezt a lépést, hanem hitsorsosaik te­kintélyes része is elhamarkodottnak, célra nem vezetőnek ítélte gesz­tusukat. Ha a nyugati keresztények igazán segíteni akarnak keleti test­véreiken, nem állhatnak kizáróan egyik felfogás mellé sem, hanem mindkét irányzattal tartaniuk kell a kapcsolatot. - A vatikáni dele­gáció Belgrádban pozitív eredményként könyvelte el, hogy az utóbbi időben többször lehetővé tettek kizáróan vallási célokat szolgáló kül­földi utazásokat, de azt is szóvá tette, hogy a szocialista országok ke­resztényei nem szűntek meg ma sem sürgetően kérni nyugati hittest­véreik segítségét vallási szabadságuk teljesebbé tétele érdekében. — Az ilyen mérsékelt hangú nyilatkozatnál többet várt volna a nyugati (és keleti) katolikus közvélemény a Vatikán belgrádi küldöttségétől. Nem mindenki osztja a Vatikánban sem Msgr. Agostino Casarolinak azt az álláspontját, hogy az ilyen tárgyalásokat csak lelkipásztori böl­csességgel lehet lebonyolítani: elkerülve, hogy fellépésünkkel ártsunk a vasfüggöny mögötti keresztényeknek, vagy hogy a másik oldal sze­mében csak kommunista-ellenes propagandának lássék, amit mon­dunk. - Abban is van valami, amit egy tekintélyes, az egyik nemzet­közi szervezetben munkálkodó, francia prelátus vall a diplomáciáról. A diplomata a jövőt készíti elő. A párbeszéd, a tárgyalások alapjait kell megteremtenie és megőriznie, mert a konfliktusok a megbeszélé­seken keresztül fognak elsimulni. A diplomáciától nem várhatunk gyors és látványos teljesítményeket. A diplomata nem beszélhet a közvélemény szenvedélyes nyelvén - ami persze nem jelenti azt, hogy nem a közvéleménynek van igaza... A bázeli (Svájc) püspökség jubileumi évet tart az idén fennállásának 150 é- ves fordulója alkalmából. 1828-ban a Szentszék egy konkordátum kapcsán ha­tározta meg a püspökség mai határait. • Hume bíboros, Anglia prímása láto­gatást tett az anglikánok szinodusán és felszólalásában lehűtötte e- gyes anglikánok vérmes re­ményeit az anglikán-katoli­kus interkommúnió közeljövőben várt innen is, onnan is

Next

/
Thumbnails
Contents