A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-06-01 / 6. szám
281 mélyén meghúzódnak. Nincs más intézmény, csak az egyház, amely ezeket az ősenergiákat felszabadíthatja, mert ez az intézmény az, amely múltunkba is a legmesszebbre nyúl vissza, jövőnk számára pedig a legtöbb reménnyel kecsegtet. Azért, mert az a két tényező, amelytől minden élet függ, a folytonosság és megújulás, ősi idők óta az egyház két jellemző tulajdonsága. De ez az energia fölszabadulás csak akkor fog bekövetkezni, ha a keresztények rájönnek arra, amit most még csak kevesen sejtenek, hogy ti. a világ jólétét nem társadalmi eszme- rendszerek, hanem az emberi cselekedetek teremthetik meg. Mi lenne, ha észrevennénk, hogy a világ minden tájára szétszórt egyházi épületek körül kialakíthatnánk azokat a központokat, amelyek elkerülhetetlenül helyhez kö- töttebb életünk szolgálatára lehetnek, ha majd egyszer — talán nem is olyan messzi jövőben — kiszáradnak az olajkutak? Amikor majd az imperializmus és indusztrializmus megszokott formáit magunk mögött hagyjuk, természetesen nem egy idillikus vidéki életbe csöppenünk, de azok az életképes, kisebb emberi egységek, ’’szomszédságok”, amelyben legtöbbünk élni fog, sokban fog hasonlítani azokhoz a keretekhez, amelyeket régen a plébánia szóval jelöltünk. Miért ne lehetne minden plébániai gyűlésteremben egy Filléres Egyetemet létesítem, ahol a közösség a mindennapi élet kérdéseiről — és az örök életéiről is — kicserélhetné gondolatait? Az ilyen közös tanácskozásokra már azért is szükség lesz, mert már napjainkban is elterjedőben van az az új irányzat, a- mely szerint az ember visszavállal olyan felelősségeket, amelyek gondját azelőtt a szakértőkre bízta. Egyesek maguk a- kamak törődni egészséges élet- és étkezési módjukkal, gyerekük megszülésének és nevelésének módozataival. Ha e vonalakon a jövőben is önállók kívánnak maradni és mellőzni a szakembereket, már azért is kapcsolatban kell lenniük egymással, hogy tapasztalataikat kicserélhessék és a gyakorlatban bevált módszereket választhassák. Az új egységnek, a ’’szomszédságnak” ez a gondolat és tapasztalat kicserélő központja csak akkor töltheti be hivatását, ha mindenki hivatalos összejöveteleire. A hívők, a mélyen vagy felületesen vallásosak is, az Istent még csak távolról keresők, vagy a hitetlenek is. E miatt aztán nem lehet kifejezetten vallásos jellege; csak így foghat egységbe igazán mindenkit; ugyanakkor viszont alkalmasnak kell lennie arra is, hogy a keresőket közelebb vezethesse Istenhez - főként a Szentírás közös tanulmányozása révén. Mert napjaink egyik tapasztalata az is, hogy Isten misztériuma nem a Szentírás mások e- lől elefántcsont toronyba zárkózott, elkülönült tanulmányozása révén válik nyilvánvalóvá, hanem csak közösségben, egyszerűségben és a szeretet olyan cselekedeteinek a gyakorása közben, mint az éhezők táplálása, a mezítelenek felruházása, az otthontalanok befogadása és a betegek gyógyítása. Elsősorban beteg társadalmunk gyógyítása. Mindehhez nincs szükség sem kormány- támogatásra, még csak nagy összegű a- lapít vány okra sem — mint ’’egyetemünk”, fillérekből megvalósítható...
