A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-05-01 / 5. szám

224

a még életben lévő Csu Enláj és a második bukása előtt álló Teng Hsiao-ping megvetették; ez szerves tartozéka volt Csu nagy tervének: Kínát kiléptetni elszigeteltségéből, hogy Amerikát és a Szovjetuniót egymásnak ugraszthassa. Ez a terv Kína gyors iparosítását, a földművelés modernizálását szolgálta volna, ami a nyugati technológiai vívmányok átvételével, az elhanyagolt kutatómunkák és a szakképzés előtérbe helyezésével járt volna együtt. A ’’nagy rend” érdekében indult propaganda kampány irányelveit ”A fegyelem három pontja”, ”A felfigyelés nyolc szabálya” és ”A kilenc, amit nem szabad” (amolyan kilenc parancsolat-féle) című brossúrák terjesztik országszerte s a kultúr-forradalom elkapatott fiataljait az idősebb nemzedék tiszteletére, a feltétlen engedelmességre, komoly munkára és önképzésre szeretnék rávenni.

NYUGATI MEGFIGYELŐK AZT GONDOLJÁK, hogy az új célok csak bizonyos liberalizálódás árán lesznek elérhetők. Vannak, akik még arra is gondolnak, hogy az új helyzet esetleg ”új tavaszt' jelenthet a vallási közösségek számára is. A helyzet azonban az, hogy 1975 óta nem emlegetik kínai kiadványokban a vallást. Azelőtt sokat cikkeztek, vitáztak a vallás maradványainak felszámolásáról, a keresztény egyházak hibáiról (kedvelt téma volt a kínai árvaházakat vezető apácák kegyetlenkedéseinek felsorolása), egy európai kultúrával foglalkozó tanulmány azt fejtegette egyszer, hogy a kereszténység kezdeteiben a tömegek társadalmi felszabadulás reményét is látták az új vallásban, de a reakciós osztályok o- dahatottak, hogy a ’’szegények Istenéből’ a gazdagok Istene lett... Tibetben és a mohamedán Sinkiang tartományban, ahol az emberek jobban ragaszkodnak hagyományaikhoz, még ma is sokat kell a vallás ellen propagandázni. Egyébként egész Kínában egy vagy két mohamedán imaház van nyitva, keresztény templomok közül Pekingben van még egy protestáns és egy katolikus templom; ezek vasárnaponként látogathatók... A Vatikán közvetlenül Maó halála után optimistának látszott. Hírt kaptak arról, hogy az annak idején Róma beleegyezése nélkül szentelt kínai püspökök közül többen szabadlábon élnek (és gyári munkásként dolgoznak), a kommunistáktól életrehívott "hazafias egyház” a kultúrforrada- lom óta ugyan nem létezik, de egyes helyeken összetartanak és össze is jönnek a kínai keresztények. A vatikáni rádió két és félmillióra teszi a katolikusok, ezerre még életben lévő papjaik számát. Egyik Kína felé sugárzott adásában sajnálkozását fejezte ki a miatt, hogy Kína még ma sem hajlandó párbeszédbe elegyedni az egyházzal, de azt is hozzátette, hogy a kínai nép történetének ma olyan fázisában él, amely kedvezővé lehet még az evangelizáció számára.

A KÍNAI JÖVÖ végső elemzésben a kínai ifjúság kezében van. Ez az ifjúság egyszer hangját is hallatja majd — talán nem is a távoli jövőben, hiszen a vezető gárda ott is elöregült. Ez a fiatalság már nem a ’’hosszú vándorlás”, még csak nem is az ’’országépítés’’ ifjúsága és senki nem látja előre, milyen irányba lendül, ha egyszer kezébe kerül az ország sorsának irányítása.