A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5. szám
215 A lig fejezte be a pap ezt az agymunkát, mellételepedett a méhész . ispán úr, aki a méhesben, nem messze onnan, tett-vett s látván a papot - gondolta ő is pihen egyet s talán valami lelki hasznot is meríthet abból, ha a bölcs pap beszédjét hallgatja. — Ha nem zavarom a pátert — kezdi szerényen a méhész ispán úr — letelepszem ide én is egy kicsinység. — Semmi akadály, testvér, Isten hozta a tölgyfa alá. Csak vigyázzon, mert ezek a mókusok igen huncutok és a maga orrára is eshet egy nagy görögdinnye... Az ispán úr erre furcsán vizsgálgatta a papot. Gondolta: lehet, hogy ebédre egy kicsit több borocskát ivott a kelleténél, hogy ilyeneket beszél... Közben azért a fára is gyanúsan pislogott, az óriás fa lombjai közé. — Illetve... mit is beszélek, nem görögdinnye, hanem tölgymakk... - helyesbítette önmagát a pap. Erre az ispán úr is megnyugodott. Közben a pap elmondta Maár ispán úrnak furcsa gondolatmenetét, mely közös derültségre vidámította őket. — Hát tényleg nagy az Isten — hagyta jóvá az ispán úr is. Mikor mink, kicsi emberkék ilyen hatalmas fa alatt üldögélünk, érezzük ön - kicsinységünk et. Egy darabig hallgattak nagy bölcsen mind a ketten. Egyszerre csak felugrik az ispán úr és igen furcsán kezd viselkedni. Hadonászott a két kezével, ugrált és elkezdte húzogatni a lábszárait. Most aztán a lőcsfalvi papon volt a csodálkozás sora.- No, no, mi történt, testvér? — Ezek az átkozott apró hangyák. Éppen egy hangyaboly felé tettem a székem és az egész boly most bennem mászkál. Miután helyet változtattak és alapos söprési művelettel a hangya veszedelmet elhárították, a lőcsfalvi pap tenyerére tett egy parányi kis hangyát. Olyan volt az egész, mint egy kis mákszem. — Hát látja, testvér, most képzelje el, hogy maga ez a kicsinyke hangya itt az óriás tölgy alatt. Még ez is semmi ahhoz képest, ami a picurka ember-fia a végtelen nagy teremtő Istenhez képest. — Nos, megyek vissza a méheimhez — állt fel az ispán úr. Köszönöm a lelki oktatást. Most érzem igazán ”ön-kicsiségemet” a végtelen Isten előtt. M ikora lőcsfalvi pap magára maradt, először elrestelte magát, hogy a dolgos testvér mit is gondolhatott róla semmit-tevése miatt.
