A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
22 rénszerűen ismételt ’’mint testvérek” hasonlata Halász Jánost, a cinikus férfiút ilyen ’’kirobbanáshoz” vezették. — Mer az úgy van, főúr, — magyarázta az anyjuk, miközben Julis varrogatott, János pedig a pipáját dédelgette — hogy sose tudtak egymás kedvére tenni... — No, azért csak megvannak, ha akad is néha-néha nehézség - vigasztalta a papja. — Meg a csudát! — fakadt ki újra az anya. — Néha mán azt hiszem, hogy még tán kárt is tesznek egymásba... A két testvér arcáról a pap nem olvasott le semmi különös visszahatást anyjuk vádjára. — Mer én magam se tudom, hogy szültem két illen különböző teremtést erre a világra — kesergett tovább Halászné. — Minden emberi nyavalya bennük van. Irigyek, rosszmájúak, féltékenyek, veszekedősek, nyelvesek, büszkék, makacsok, meg nem is tudom én még milyenek... — Hát most mán megérti a plébános úr, — szólt restelkedve János - mér röhögtem el magam a szent helyen, mikor az a kopaszfejű pap annyit mondta: ’’mint jó testvérek”, úgy kell élni egymás közt. ’’Mint testvérek”... — és János keservesen savanyú mosolyt eresztett, mert nevetni azért nem mert a pap előtt ezek után. 0 Most aztán csak azon csodálkozott, hogy többen nem nevették el magukat a templomban. Mert befészkelte magát a gyanakvás a fejébe, hogy sok házban, ahol testvérek együtt élnek vagy szomszédosak egymással, talán hasonló problémák merülhetnek fel... S minél jobban vizsgálta ezeket a családokat, annál inkább csodálkozott, hogy többen nem nevettek a templomban a búcsú napján. Még egy üdvös tanulságot vont le a híres professzor szónoki szerepléséből. Eszébe jutottak szemináriumi évei és egyik kedvenc tanára, aki sokszor mondta: ’’Uraim, jegyezzék meg jól maguknak, hogy minden, még a legjobb hasonlat is — sántít...” Hát bizony sántít! — mosolygott a pap magában. Most eszébe jutott a nagy családú Mikula ácsmester. Sokszor megfordult házukban. Míg aprók voltak, a sok gyerek mind gondtalanul és vidáman élt egymás mellett. De minél idősebbek lettek, annál jobban eltűnt a jókedv, vidámság és vele együtt a szeretet is köztük s bizony ma már ők sem élnek úgy — ’’mint testvérek”. Eszébe jutott a két Zanati testvér, akik nemcsak testvérek, de szomszédok is voltak, de már több éve annak, hogy utoljára szót váltottak egymással... Sőt, még a kalapjukat
