A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-05-01 / 5. szám
204 Én hívlak Én hiszlek Én várlak Leborulva áld lak: Porszemnyi lélek Oly szívből kívánlak! Szomjasan várlak Gyötrődő szívvel Verítékben úszva Bánatkönnyet sírva Hívlak amíg élek És többé nem félek Szállj rám, 6 szállj rám Jöjj! Jöjj! Jöjj! Szentlélek! állhatatlan erő suhant végig az óvóhely előtt. Egy lecsapódott gerenda a kis Vincencia előtt fúrta át egyik játszópajtásának a mellét. Ö maga túlélte az atombombát (mert az volt). Házukat elfúlta a bomba lehellete s napokig jártak még a romok és halottak között, míg a segélyakció őket is elérte. - Ezt úgy beszélte el, mintha egy ártatlan kirándulásról lett volna szó. Pedig akkoriban is nehéz volt neki a járás. Derekára valami hátgerincegyenesítő szerkezet volt kapcsolva, ami kínossá tette a járást és az ülést. Kevésszer találkoztam az övéhez hasonló ’’természetes” természetfelettiséggel Ö az öröm, a béke a megnyugvás biztosítéka az egész zárda számára. Metykó Edit PÜNKÖSD Ki tudja Ki érti Ki fogja fel Ki látta Ki hiszi Ki mondja el? Ki hozta Ki mondta Ki küldte el? Lelkemben felzúg a húr Ó drága Lélek Jöjj, ó jöjj kérlek Szentlélek Ur! Hol vagy Hol késel Hol szólsz Hol végzet? Hol kezdesz Hol látlak Hol lehetsz Hol lellek Hol nézet? Lelkemben dalol a húr Ó Szent Galamb Lélek Jöjj! Jöjj hozzánk kérlek Szentlélek Ur!
