A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-01-01 / 1. szám
18 te, hogy az ő neve most rajta van a bundán. ”Mintha máraz enyém is lenne! Jaj, hogy fogom én ezt Jánosnak beadni? Mit is csináltam? De hiszen nem is én tehetek az egészről. Ez valahogy úgy önmagától történt.” * Aranka férje, János, mit sem sejtőn újságot olvasott.- Jánoskám, - kezdte hízelgő hangon Aranka - valamit mondani szeretnék. Egy csodaszép bundát láttam a kirakatban.- A többit már tudom - mordult János. — Meg akarod venni.- Hogy is mernék ilyenre gondolni? - puhatolta óvatosan Aranka férje vásárlási hajlandóságát.- Úgy emlékszem, - szólt János zord hangon és meglepő memóriával - hogy van is már egy bundád. Tavaly vettük. Az a fekete.- Hát persze, hogy van, de az nem valódi, csak perzsabunda utánzat. Valami műanyag. Meg aztán a fekete szín olyan egyhangú, nem is előnyös az arcomhoz. Ez a bunda pedig, amiről én beszélek, világosbarna, sávos. Valódi nerc. Gyönyörű. Tudod, az árak mostanában mindig emelkednek. A pénz elértéktelenedik. A valódi prém értéke megmarad. Azért gondoltam, hogy egész jó befektetés lenne. A születésnapomra úgyis szoktál adni valamit. Természetesen nem mernék i- lyen drága ajándékot kérni De aztán jön a karácsony; akkor is meg szoktál ajándékozni. Aztán jövő évben megint jön születésnap, aztán megint karácsony. Hát miért törd a fejedet négyszer azon, hogy mit adj nekem? Ha összetennénk a négy ajándék árát és egyszerre kapnám meg, akkor kijönne a bunda.- Nem szeretem a bonyolult számtani műveleteket. A végeredményre vagyok kíváncsi. Mennyibe kerül az a bunda?- Jaj, ha megmondom, elfogsz ájulni.- Majd megkapaszkodom az asztalban - felelte János nagyon szigorú hangon, de a szája csücske úgy remegett, mint mikora felnőtt a kisgyerek előtt komolynak tetteti magát, de közben alig bírja visszatartani a nevetést. "Ez jó jel" - gondolta Aranka és asszo- nyi intuíciója azt súgta, hogy most kell kirukkolni a szörnyű összeggel. ★ Két hét óta Aranka szekrényében lógott a gyönyörű bunda. Hogy hányszor próbálta fel a tükör előtt, arról nincsenek adatok, de biztos, hogy nagyon sokszor. Az utcára még nem vette fel. Csak majd a születésnapján... Végre megérkezett a rég óhajtott nap! Aranka és János átmentek egy közeli városkába és Arankán ott csillogott a csodák-csodája: a vadonatúj nercbunda. Azt várta, hogy mindenki utána fordul majd. De az emberek csak közömbösen nézték. ”Hát nincs ezeknek szemük?" - mérgelődött Aranka. A bunda igyekezett megnyugtatni: "Ezek nem szakértők, de majd ha meglátnak a barátnőid... Te most vagy valaki, nem akárki. Örülj! Örülj!" De Aranka valahogy mégsem tudott örülni. Egyszerre csak szembejött vele egy nő, akin pont ugyanolyan nercbunda volt, mint őrajta. Az, hogy nerc, még megbocsátható, mert minden nőnek joga van ahhoz, hogy valódi prémet hordjon, deákét bunda szabá sa, fazonja teljesen egyforma, még a felhajtható gallér vonala is... Pedig az árúházban es- küdöztek, hogy ez nem tucatárú, hanem különleges, egyedülálló modell. Hazug svindlerek! Aranka megharagudott az árúházra és összeveszett a bundával is. Miért kellette ott magát a kirakatban?! Büntetésül egy ideig csak lógatta a szekrényben, fel se vette. Valahányszor kinyitotta a szekrényét, a szívébe nyilait: "Miért is van nekem két bundám? Erre az újra nem is volt szükség, hiszen a tavalyi bunda, ha nem is valódi a prémje, még egész jó állapotban van." Aranka igyekezett mindezt nagyon halkan gondolni, nehogy a lelkiismeret meghallja, mert az még képes lenne arra kényszeríteni, hogy meggyónja a pazarlást és akkor meg is kell ígérni, hogy ezentúl nem fogja a férje pénzét fölösleges dolgokra kiadni. De hogy lehet ilyesmit megígérni? Hiszen a pénzkido básnak éppen az a rejtelmes sajátsága, hogy boldogan vásárolunk és azt hisszük, hogy nagyon okos dolgot művelünk, csak utólag jövünk rá, hogy oktalan volt. Aranka igyekezett valami másra gondolni, például a tavaszi nagytakarításra, amit mi
