A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-04-01 / 4. szám
146 bennszülött papság fontosságát. A bennszülött pap első feladata, hogy honfitársai előtt élő, saját kultúrájukba gyökerezett tanúja legyen Krisztusnak. Ö tudja autentikusan megmutatni nekik, hogy az evangélium nem ’’idegen” vallás, tanítása nekik is szól és belé tud gyökerezni sajátos kultúrájukba és életükbe; hogy nem kell idegenné lenniük ahhoz, nem kell népi múltjukkal szakítaniuk ahhoz, hogy kereszténnyé legyenek. - Különösen a bennszülött klérus számának növekedéséért, kiképzésének minél magasabb színvonaláért imádkozzunk buzgón. Gondoljunk arra, hogy Afrikában például a keresztények számának szaporodási aránya kétszerese a népesség szaporodásának s ezzel nem tart lépést az afrikai bennszülött papok számának növekedése; helyzetük kritikussá válhat, mert minél több lesz náluk a keresztény, annál kevesebb a pap a megszaporodott feladatokhoz. Szentbeázéd-templomtalan magyaroknak Jj katolikusok — a zsinat előtt — állandóan védekező állásponton &T voltak. Úgy gondolták, az a kötelességük, hogy helyeseljék és védelmükbe vegyék mindazt, amit vezetőik tesznek, szégyeljék és elnézést kérjenek a régmúlt egyházának történelmi hibáiért, és jótállja- n i, nak mindenben koruk egyházáért. Akadtak az tgynazrol nem éppen tökéletes papjaik? Védelmükbe vették őket, vagy egyszerűen tagadták hibáikat. Kívánnivalók mutatkoztak az egyházi vezetőkben? Nyomatékkai a pártjukra álltak, hűségükről biztosították őket és egységes frontot alkottak azok ellen, aki kifogásolta őket vagy tetteiket. S ez az egész vonalon így volt: a bírálót vagy panaszkodót árulónak, az Egyház ellenségének minősítették — legjobb esetben felelőtlen kereszténynek, aki magatartásával csak a rendet fogja megbontani, az egyszerű híveket megzavarni. A zsinat óta bonyolultabb megkülönböztetésre is képesek vagyunk. Beláttuk: ha a történelem folyamán akadtak ügyetlen és gyönge vezetőink, semmi sem biztosít arról, hogy a jövőben nem lesznek, vagy hogy egyikük-másikuk ilyen ne lenne ma is. Ha van igazi hit bennünk, az nem vezetőink bölcsességén vagy erényein alapszik, és azt is világosan látjuk, hogy a vélemény nyilvánítás, a bírálat, a vita hozzátartozik minden egészséges emberi közösséghez. Ma már tudjuk, hogy az Egyháznak is jobb, ha ellenkező nézeteket, bírálatot is szabadon szellőztethetnek benne. Sokan a hívek közül azért még megbotránkoznakvagy megijednek a sokféle vélemény, a bírálat halla-
