A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)
1978-03-01 / 3. szám
113 ugyan két évvel később történt, mindenesetre mutatja, hogy a nemzetiszocialisták tudták, hol kell ellenfeleiket keresniük. Göbbels bizalmas naplójegyzeteiben a háború utánra ígérte a katolicizmussal való leszámolást, egy Karl Wolff nevű S.S. tábornok pedig ugyancsak a háború után azzal keltett feltűnést, hogy felfedte a pápa őrizetbevételének terveit: hatalmas autókaraván kíséretében, állandó repülőfedezet mellett szállították volna a Szentatyát abba a kiváltságos foglyok számára készült táborba, ahol később többedmagával Schuschnigg volt osztrák kancellárt is őrizték. Mivel ennek a tervnek sehol másutt nyomára nem bukkantak, a tábornok közléseinek sem a háború után, sem később nem adtak hitelt. A két rádiószózattal foglalkozó levél - Graham atya szerint - elegendő bizonyíték arra, hogy XII. Piusz és a harmadik birodalom között nem állt fenn semmiféle rokonszenv. Ami persze nem fogja azért megakadályozni a képzelet- túltengésben szenvedő történészeket abban, hogy ezt a valótlan állítást időnként újra fel ne tálalják. — A dokumentumok Washingtonba kerültének az a magyarázata, hogy Berlin eleste után a német kormányszervek irattárain előzetes megegyezés alapján osztozkodtak a szövetségesek: a rendőrség és az S.S. meg nem semmisített iratai az amerikaiaknak jutottak. másik nagy vád, a koncentrációstáborok borzalmairól való hallgatás, kivédésére azt szokták felhozni, hogy a pápa azért nem nyilatkozott a nagynyilvánosság előtt elítélően róluk, mert eleve eredménytelennek gondolta az ilyen fellépést. A helyzeten semmit sem segített volna, csak elmérgesítette volna az állapotokat: e- rősebb üldözés következhetett volna az egyház ellen, a táborok lakóinak sorsa is csak súlyosbodott volna. Graham atya szerint azonban nem ez az igazi oka a pápa hallgatásának. A kérdést vizsgálva egy fontos dátumról nem szabad elfeledkezni. 1944 tavaszáról. Addig ugyanis semmiféle bizonyíték, vagy szemtanú-beszámoló nem létezett arra vonatkozóan, milyen sorsot szántak a nemzetiszocialisták a koncentrációstáborok lakóinak. Azon a tavaszon megtörtént a hihetetlen: két csehszlovákiai fogoly, Rudolf Wrba és Alfred Wetz/er, megszökött az auschwitzi táborból (elsők és egyben utolsók, akiknek ilyesmi sikerült). Szlovákiába menekültek, ahol a zsidó közösségek vezetői előtt beszámoltak tapasztalataikról — elsőkként arról, hogy az Európa minden részéről odaszállított foglyokat nem kényszermunkára viszik oda. Fényképes bizonyítékot természetesen nem tudtak felmutatni. Beszámolójuk jegyzőkönyvének egy másolata a szlovák fővárosban élő pápai nuncius kezéhez is eljutott. Az természetesen a Vatikánhoz továbbította, ahonnan Angelo Rótta, a budapesti nuncius címére küldték el. Budapestről akkoriban olyan hírek érkeztek a Vatikánba, hogy ott a gettók lakosainak elszállítására készülnek, mégpedig a német (úgy gondolták:) munkatáborokba. A nuncius közbelépett a magyar kormánynál, a pápa Horthy kormányzótól Táviratot is kapott, amelyben az államfő biztosította a szentszéket, hogy a kormány intézkedéseiben tekintettel lesz az emberiesség és a keresztény erkölcsök követelményeii
