A Szív, 1978 (64. évfolyam, 1-12. szám)

1978-03-01 / 3. szám

báltatása része apostoli tevékenységének. Krisztus küldetésében jár, azt teszi, amit Krisztus tett. Krisztus "gazdag volt, de szegény lett" (2 Kor 8,9). "Szolgai alakot öltött,... kiüresítette önmagát,... engedelmes lett a kereszthalálig. Ezért Isten fölmagasztalta" ... és Ő a feltámadt Ur (Filip 2,5k). "Gyöngeségében ugyan megfeszítették, de Isten erejéből él" (2 Kor 13,4). Ezt az életet éli az Apostol is, neki, "mint a legkisebbnek jutott osztályrészül a kegyelem, hogy Krisztus felfoghatatlan gazdagságát" hirdesse (Ef 3,8). Az Isten ereje, mint ezt láttuk Krisztus életében, az erőtlenségben mutatkozik be. Az apostol vállalja ugyanezt a sorsot, szegénységet és megvetést a szegény és megvetett Krisztussal, mert tudja, hogy minden kiábrándulás és megpróbáltatás ellenére Isten titka érvényesül. Nem keresi külön a szenvedést, hanem vállalja az életet, aminek része a bizonytalanság és megpróbáltatás.

Mi ez a titok, amit hirdet? Nem a pogány vallások titka, ahol csak a beavatottak ismerték az Istent. A Szövetség Istene ismerős műveiből (Róm 1,20k) és kinyilatkoztatta önmagát. Ez a kinyilatkoztatás, mint a kelő nap világossága, egyre jobban erősödött. Most már tudjuk, hogy mindenkit, a pogányokat is, érinti Isten szerető jósága.

"Krisztus bennetek a megdicsőülés reménye" (27 uo.). Ami rejtve volt, tudássá lett: mindnyájan átalakulunk Jézus Krisztusban. Ennek az átalakulásnak és tökéletessé-levésnek eszköze az élet megpróbáltatásainak vállalása. Az ember ésszel és evilági keretek között nem tudja megoldani a szenvedés problémáját. Szent Pál látta, hogy az élet szoros tartozéka a szenvedés és a bűn-okozta halál. De azt is látta, hogy Krisztus mindezt vállalta, türelemmel viselte az élet megpróbáltatásait és így tárta fel nekünk Isten igazi arcát. Az apostol tehát nem vállal külön szenvedést, hanem mint Krisztus, vállalja az élet megpróbáltatásait. Akár gyalázat, akár jóhírnév az osztályrésze, akár elismerik, akár félreértik (2 Kor 6,8), akár lángoló szeretet fűti, akár kísértések marcangolják és elbukik... Kedve telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben, mert "a- mikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős" (2 Kor 12,7k).

Valóban szükség van arra, hogy iparkodjunk, törekedjünk a tökéletességre és átalakuljunk. Mindennek az eredményét is szeretnénk látni és ha nem is kifejezetten, de titkon reméljük, hogy Isten megszabadít nemcsak a haláltól, hanem a megpróbáltatásoktól is. Pál vaskosabban szemléli az életet. Elbuktam, félreismertek, kenyeret nyújtva valaki a kezembe harapott, életem ezernyi próbálkozása ellenére kilométerekre vagyok a tökéletességtől... Mindezt vállalom, újra és újra igyekszem érvényre juttatni szabadságomat — ellene fordulok