A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-12-01 / 12. szám
-570vost! Én akkor elővenném a kis orvosi táskámból, amit tavaly karácsonyra kaptam, az injekciós tűt, megtölteném — így ni — és beleszórnám a hasába. — Jaj a hasam! — kiabálná apu. — Megöl ez az orvos! Én akkor eléje állnék és azt mondanám: — Nem öllek meg, csak akkor, ha el a- karsz tőlünk menni. No, mit szólsz hozzá, anyu?... Estére jobban lesz, úgyhogy együtt üljük körül a karácsonyfát. Miért sírsz, anyu?... Körülüljük és én kalimpálni kezdek a lábammal. Erre apu lehord, hogy mire való ez, meg minden. De én tovább kalimpálok, erre aztán kapok egy nyaklevest, és én is bőgni kezdek. De te ne sírj!... Én itt vagyok veled. Tudod, ha nagy leszek, megtiltom minden a- pának, hogy elhagyja a családját. Törvényt hozok, hogy csak az az apa mehet el, aki a pokolba akar jutni. És pénzt adok, sok pénzt adok annak, aki összefogdossa az elszökött apákat. Ha pedig nem találják meg őket, a pénzt mind az anyukáknak adom... Beszórom az ablakon, hogy többé ne sírjanak... és ne vigyenek haza más' apát, tudod, mint Kónya néni tette... Mert a gyerekeknek nem kell más apa, hiába nevet és viháncol a Kónya néni. Anyu, már besötétedett, nevasalj ilyenkor, mert nem leszel kész, mire megérkezik a kis Jézus. Láttam a fát is a spájzban, jól eldugtad a rongyok mögé, de megtaláltam. Ha azt a fát hozzák majd nekem az angyalok, akkor... akkor — legalább hadd menjek le játszani addig a Babival... Vagy inkább kiállók lenn az utcán a járda közepére, és ha apu arra jön, szétterpesztem a lábam, előhúzom a koltomat és rákiáltok: — Kezeket fel! Maga nem tudja, hogy karácsony este minden apának otthon a helye? Igazolja magát! És képzeld, anyu, nem veszi észre, hogy én vagyok, mert álarc van rajtam. Én akkor azt kiáltom: — Kövessen a rendőrségre! És apu jön utánam. Csak akkor veszi észre, hogy becsaptam, mikor belép az ajtón, meglát téged abban a szép fehér ruhádban a csillogó karácsonyfa előtt. Én pedig é- nekelni kezdek: — Mennyből az angyal lejött hozzátok... És akkor apu nagyon megijed, de én nevetek, mert nem egy nagy angyal száll le, hanem sok kicsi... Tudod anyu, azok, akiket szent József elkergetett. Onnan egyenesen i- deszállnak és azt éneklik: — Békesség... földön az embernek... És apu nem győzi hessegetni őket a te fejed körül, mert attól fél, hogy összekócolják a hajad, pedig tegnap voltál a fodrásznál... Ugye anyu!... És én akkor megfogok egy kis angyalt, apu zsebébe dugom, mikor nem látja, hogy ha elmegy tőlünk, akkor is legyen valaki, aki vigyáz rá és mindig visszavezeti hozzánk... De mondd, anyu, igazán — hol van az a sok színes üveg, amit apa tavaly hozott a fára? Ne is tagadd, láttam, mikor összetörted — rátapostál, nem véletlenül, hanem készakarva, mikor tegnap levetted a szekrény tetejéről. Megtaláltam a szemétládában... Pedig nem is neked hozta, hanem nekem... Én vagyok a kicsi, nem te. Anyu, ne sírj már! Tudod mit, lenn a sarkon az a bolt még nyitva van. A kirakat tele van olyan színes üvegekkel... Adjál nekem húsz foncsit, ne félj, megadom abból, a- mit majd a kis Jézustól kapok. Veszek neked három olyan üveggömböt... Látom, te jobban siratod, mint én...
