A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-11-01 / 11. szám
-522múlott, hogy az utolsó két betűnek már nem lehetett viselője gyerekei között. A felnőtt férfiak, nagyfiúk, nagylányok tekintetében újra felfedezem az egykori kis tanítványokét. Hallottam hangjukat, mint azok, akik a Hűvösvölgy fái alatt elmentek akkoriban a házuk előtt. Néha úgy csengett a sok gyermekhang, mint a lovas szánkók csengői, máskor versenyre keltek két huszárezred trombitás harci zajával. Csapatostul jöttek, édesapjukkal, édesanyjukkal szentmisére, velük együtt az utcabeli fiúk, lányok, iskolatársak. Nem volt szentmise, hogy közülük legalább az egyik ne ministráljon, a hittanórák tanulócsoportjából sem hiányoztak. A GLÓRIA-gyerekeket ismerik Pannonhalmán és Debrecenben, a katolikus gimnáziumokban. Apjuk azt a- karta, hogy az Egyház nagy családjában is megtalálják a helyüket. Ez az elgondolás komoly anyagi áldozatot kívánt a szülőktől. Az édesanya - ma is olyan fiatal, mint amilyen fiatalok csak a sokgyermekes anyák maradnak — otthon viselte a család gondját. Mindig tiszták voltak, ruhában, ételben nem szenvedtek hiányt és másban sem. Ma is számban érzem a disznótorosok ízét, amit évente — az apa kívánsága volt ez is, visszautasítani megbántása nélkül nem lehetettvolna — a fiúk egyikével a plébániára küldött. Segítettek neki mások, de a teher az ő vállán volt. Három évtizedes munkával komoly megbecsülést érdemelt ki vezetői és munkatársai között egy budapesti vállalatnál. Munkája, családi gondjai, beteg édesanyja gondozása mellett még arra is jutott ideje, hogy a helyi egyházközség gondjaival is törődjön, mint egyházközségi képviselő és templomatya. Voltak nagyon nehéz napjai, nem látszott elkeseredettnek, a sikereknek örült a maga csendes, szerény módján. Belső boldogság sugárzott belőle, amikor családjával együtt a szentmisén áldozott és ez így ment minden vasárnap. Aki azt hiszi, hogy kemény fegyelmet tartott és a hét gyermek félt tőle, téved: szabadságot élveztek, éltek is vele: játék, sport, divat, kedvtelés, az övék volt a világ, de egy keresztény család keretein belül. Kényszer, ez a fogalom ismeretlen volt közöttük, bár a munkát, a kötelességet, az iskolát komolyan vette, a helytállást elvárta gyermekeitől. Tíz óra múlt, itt állnak: diplomások, főiskolások, szakmunkás és gimnazista, édesanyjukkal együtt apjuk sírja körül. Elment 58 évesen. Szombaton koradélután munkája végeztével az orvoshoz ment, mert nem jól érezte magát. Gyógyszert kapott, de újra rosz- szul lett. Körülvették, orvosért, papért futottak. Szíve megállt, még meleg homlokára jelölte plébánosa a betegek olajával a keresztet, az orvos mire odaért, már csak a halált igazolhatta. A Farkasrét fái alatt búcsúzott a család, az ismerősök. Felesége és a gyermekek a dermesztő télben egy-egy szál élő virágot hullattak a koporsó után. Guszti, Laci, Őszi, Robi, Irénke, A- ranka, Dávid a sír körül állottak. Az Ur a neki szánt Glóriával az eltávozott fölött ragyogtatta fel dicsőségét. Uram, Istenem, hát igaz, a mi világunkban, ma is közöttünk járnak szentjeid?
