A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-10-01 / 10. szám
-443Istenét; akik valójában egy számukra "ismeretlen Istennek" szolgálnak s így egy végeredményben ismeretlen ügynek az aktivistái. — Tartsunk komoly lelkiisme- retvizsgálatot: nem tartozunk-e vajon mi is az ismeretlen Isten imádói közé? A gazdag ifjú (Mk. 10,17-22) H árom evangélista is érdemesnek tartotta feljegyezni a gazdag ifjú történetét, akinek csak egy gondja volt: hogyan lehet bejutni az örök életbe. Már az is szinte hallatlan valami, hogy egy gazdag embernek az Isten országán járjon az e- sze és nem például az élvezeteken, pénzen és szép asszonyokon. Még jobban elcsodálkozunk azért, mikor a parancsokra vonatkozóan tettetés nélküli őszinteséggel ezt a vallomást teszi Jézusnak: "Ezeket mind megtartottam gyermekkoromtól fogva" (Mk. 10,20). Nehéz volna manapság olyan 18-20 éves fiatalembert találni, aki őszintén utána tudná mondani a gazdag ifjúnak ezeket a szavakat. Még talán ki is nevetnék érte, ha csakugyan az örök élet felől merne tudakolod ni tanárainál. Ha meg a parancsokra fordítanánk a társalgás fonalát, a legtöbbnek be kellene vallania: "Ezeket egytől-egyig áthágtam már — valamennyi ellen vétettem, ki tudja hányszor". Annál szomorúbb azért, hogy az evangélium példás fiatalembere végül mégis visszariadt az igazi nagyságtól. "Szomorúan, leverten távozott, mert nagy vagyona volt" (Mk. 10,22). De még ennél is nagyobb titok, hogy az Ur még csak meg se kísérelte ottmaradásra bírni az ifjút. Pedig első pillanatra megtetszett neki, "megszerette őt" (Mk. 10,21). Sok újoncmester nem érti ezt, tanácstalanul áll Jézusnak ezzel a "furcsa" viselkedésével szemben. Ők mindent elkövetnének, csakhogy megszerezzék rendjüknek az ilyen tiszta, jellemes lelket. Kár, igazán nagy kár, ha az Ur szó nélkül távozni engedi, s hagyja elveszni ezt a páratlan lehetőséget. Ám éppen itt van a titok: a kiválasztás, a kegyelem és az emberi szabad akarat titka, vagy helyesebben, a jelen esetben, mindkettőnek a drámája, a tragikuma. Kevés embernek adatott meg annyi kegyelem egyszerre és ilyen páratlan módon, mint ennek a fiúnak: erényesség, férfias tisztaság, jellem, és ráadásul a Jézussal való találkozás. S mindehhez a páratlan lehetőség, az igazi tökéletesség nagy lehetősége! Csak egy szó, csak egy merész, nagylelkű lépés, és a halhatatlanság útjára léphetett volna. Ehelyett azonban "szomorúan, leverten távozott". Hányszor kell megbocsátani? (Mt. 18,21) P éter gyakorlati érzékére vall ez a hasznos kérdés. A tanítványok figyelmesen hallgatták Jézus tanítását a megbocsátásról, az ellenségszeretetről. Szívükben igazat kellett adjanak a Mesternek. Ám az élet nem olyan egyszerű, mint a szavak. így hát mindnyájan helyeselték Péter merészségét, amikor ilyen gyakorlati módon fogalmazta meg az eszmény és a valóság közti szakadékot: "hányszor?" S mivel Péter a valóságok embere volt, mindjárt egy praktikus javaslattal állt elő: "talán hétszer?"
