A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-09-01 / 9. szám

-413repét kívánná játszani a szanhedrin szélesebb látókörű tagjai és Jézus között. Jézus ugyan ellenzi ezt a tervet ("Judás, nyíljék fel szemed és szíved, ne pusztán értelmed" — mondja neki egy nagyjelenetben), Júdás azonban nem mond le róla s azért szolgáltatja ki Mesterét a templom őrségének mert ez az egyetlen módja annak, hogy Jézus személyesen találkozzék a szanhedrinnel s Judás ettől a nagy találkozótól és "párbeszédtől" várja, hogy a szanhedrin — felvilágosultabb tagjainak segítségével — Jézus pártjára áll. Judást érinti legváratlanabbul, hogy párbeszéd helyett bírósági eljárásba kezd a szanhedrin Jézus ellen. - Ha ez a Judás nem is fedi egészen az evangéliumit, arra jó, hogy a baloldali intellektüellek tragédiáját érzékeltesse benne Zefirelli: Judás naív elgondolásának nemcsak Jézus (akit megmenteni akart), hanem sajátmaga is áldozatul esik.

Zefirelli munkamódszerére jellemző, amit a kriti- közvetett megjelenítés kusok úgy emlegetnek, hogy "keveset magyaráz,

az értelem kibogozását sokszor a nézőre bízza". Jó példa erre ebből a filmjéből a vakonszületett meggyógyítása. A látását visszanyert ember, miután a farizeusok hitetlenségével kerül szembe, a "vak vezet világtalan" közmondását emlegeti s a belátás és be-nem-látás misztériumát dobja a közönség elé anélkül, hogy bővebb kifejtéssel szolgálna. — Egy másik jelenet, a- hol szintén a nézőnek kell gondolkodnia: az angyali üdvözleté. Angyal nem is látszik, egy magas ablakból Máriára vetődő fénysugár érzékelteti az isteni erő jelenlétét scsak a Szűz feleleteit halljuk, nem a kérdéseket, amelyekre csak a válaszokból következtethetünk — mint egy belső hangra adott monológból.

Zefirelli szereti az ilyen beállítást, amelyet szaknyelven (a közvetlen ábrázolással szemben) közvetett megjelenítésnek neveznek. Ilyen, amikor ahelyett, hogy bemutatná, hogyan találkozik Mária Magdolna a sírkertben a Feltá- madottal, közvetlen ábrázolás helyett a közvetettet választja: Mária Magdolna beszámolóját hallhatjuk, amelyet az eseményről az apostoloknak adott.

Szerencsés kézzel nyúl a keresztút és keresztrefeszítés ábrázolásához is. A Jézus életéről szóló filmeknek ez az igazi buktatójuk: az esemény, a szerep itt nő elérhetelen magasságokba a színész alakja fölé. A néző öntudatába is itt ugrik be mindig önkénytelenül az a gondolat, hogy a színész nem szenved és a fájdalmak és kínok képei mögött ügyes színpadi fogások rejtőznek. Zefirelli filmjének keresztútján a tömeg arcán tükröződő részvétet látjuk inkább, mint magát a ke- resztutat. Legsikerültebb rendezői teljesítménye pedig az, hogy a kereszten fenn függő Jézus lábánál Nikodémussal Izajás szövegét mondatja Isten szenvedő szolgájáról. Mert a Jézus életéről szóló filmek alapvető nehézsége az, hogy olyasmit kell képekbe foglalniuk, aminek igazi értelme és lényege ábrázolhatatlan. Lehet kiváló művészekkel játszatni a szerepeket, sok milliós költséggel látványossá is tenni a történetet. De nem könnyű a szavakat úgy megválogatni, hogy azok visszhangot is keltsenek a néző lelkében. Zefirelli filmjének pedig az a legszembeötlőbb jótulajdonsága, — minden képzelt vagy valós fogyatékossága ellenére — hogy gondolkodásra, személyes álláspont kialakítására serkenti azt, aki végignézi.