A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-09-01 / 9. szám

-391Veled elérünk Tehozzád.

Jézus Krisztus az Ur!

Néha, mint a kék égen (mint életünkben is) napsugárból és felhőkből formált élőkép azt mutatná, ahogy a földre születtél.

Karácsony van, gyermek, a jászolból nyújtod kezeidet a teremtés, az emberiség felé, örvendezve a találkozásnak. Mintha apró Istenember kezeiddel megsímogatnád a világot, apró tested kinyúlna a készség és elfogadás örömében, míg fejed ’’igent” hajt Atyádnak, aki a földre küldött, hogy a szegény emberi élet veled gazdagodjon, a reménytelenség reménybe éljen, Isten és Ember között a kapcsolat újraéledjen, — de másik élőkép is feszül emellett az égen, az is leér a földre, hiszen keresztre épült, melynek szára a földben áll és onnan szökkenik az Égig. Ott függsz már, Áldozat, vétkeink szögeivel átverve, életünk töviseivel koronázva, ott szívenszúrva szörnyű vétkeink lándzsájával, haldokolva, suttogva, hogy ’’beteljesedett” az, amiért közénk jöttél. Életünk súlyát cipelted föl a halál hegyére, hogy véred ontva értünk, szereteted áradata átmossa a föld minden rétegét, emberségünk összes sötétségét, lázadását, önzését, gonoszságát. S máris a harmadik élőképet formálja az ég fénye és felhőzete: a földből tör elő sugárzó fényed, tested ragyogva emelkedik a földről az ég felé, kitárt karral emelkedsz az Élet Teljességébe. ’’Jézus Krisztus az Ur!” — kiáltja a Mindenség és Te, a Feltámadott, győztesen sebhelyeidet fénylő karod Isteni Atyád felé tárod, aki maga mellé szólít s immár dicsőséges föltámadásod valóságából hajolsz felénk, ígérve, hogyha életünkbe engedünk születni Téged, ha merünk kereszthordozásod társai lenni, veled támadunk föl az Életre. Hiszen helyet készíteni mentél előre és vársz oda, ahol a halódó-élet már feltámadott-élet.