A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-07-01 / 7. szám
-327amint kézbefogja a botkormányt, magával emelve emberek százait, sok tonna acélt, gondokat, üzletet, szerelmet, leveleket, és száguld a szikrázó verőfényben...! Akkor eszembejutott, hogy homlokát a Felelősség és Fizika abroncsai szorítják; hogy eladta magát és szabadságát; hogy elhitte ezeknek az "utasoknak", hogy ívelő szárnyalását papírral-arannyal meg lehet fizetni; hogy leszállás után talán kócos asszony nyűge várja; hogy azért a néhány órás röptéért napokig kell a sárban botorkálnia, mert "ilyen az élet"... Mondd, Uram! Ilyennek tervezted az életet? Hogy örökké el kell árulnunk a szívünkben gyűlt csillagot, ha "élni" akarunk? Hogy az ostobák, kényelmesek, gyávák, hogy azok, akik mindig csak vitetik magukat, örökké legyűrhetik azokat, akiknek élete a magasbatörő száguldás? Hogy bele lehet fásulni abba, hogy lelkünk virágát lelegeljék trampli tehenek, technika, tudomány, titkosrendőrök, tőzsdék? Hogy akármeddig bonyolítjuk az életet fejlődés címén, mindig zsákutcába fussunk? Mondd, Uram! A teremtéskor csak bumerángokat alkottál, amelyek csak kezdetben kecsegtetnek a vadászat izgalmával, de kicsúszva a kezünkből minket taglóznak le? Nem tellett többre Tőled? Egy keresztet is láttam ott. Uram, hippi hátára festve. Azt is odaírta, hogy szeret Téged,
