A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-05-01 / 5. szám
-224szernek a segítségével törekedett eljutni Isten tökéletesebb szereteté- re. Ez a módszer azonban sok mai kereszténynek nem látszik többé megfelelőnek. Nem lanyha, csak névben keresztényekre gondolunk, akik nem is akarnak bűnről hallani, hanem sok mai lelkiismeretes és buzgó keresztényre, akik úgy találják, hogy ez a lényegesre egyszerűsített, csak fehér-feketére színezett megközelítése a bűn problémájának nem egyezik meg élettapasztalatukkal. Az egyházi rendelkezések és előírások növekvő száma hozta magával azt a kívánalmat, hogy vonják meg a teológusok az éles határvonalat a halálos és a bocsánatos bűnök között. Meg is tették. Bizonyíték rá az a kazuisztika, amely a lelkiismereti kérdések körül kivirágzott. Nem kell száz évesnek lennünk ahhoz, hogy egy-két túlhaj- tására emlékezzünk. A vasárnapi misehallgatás kötelezettségét illetően például bocsánatos bűn volt, ha a misének nem lényeges részéről szándékosan lemaradtunk; mondjuk: evangélium előtti vagy az áldozás utáni részről. De mindkettőről szándékosan elmaradni már halálos bűn volt. Emlékszünk még a böjt előírásaira? A napi háromszori étkezésből egyik volt a főétkezés, a másik kettő a mellékes és ez a kettő együttesen nem haladhatta meg a főétkezés mennyiségét. Nem épületes gondolat, de ebben a beállításban végeredményben annyit e- hetett az éhes keresztény, amennyit akart, csak a főétkezését kellett olyanná nagyítania, hogy a két mellékest együttesen meghaladja... — A lelkeknek természetesen irányításra volt szükségük és ez elkerülhetetlen méricskéléssel járt. De a túlzásba vitt méricskélés olykor képtelenségekbe torkollott. Volt olyan vélemény, amely szerint egy gazdag ember gabonaterméséből öt dekát eltulajdonítani még nem bűn, hatói tíz dekáig már megüti a bocsánatos, tizen felül pedig a halálos bűn mértéket. Vagy: aki a hústól való megtartóztatás napján tudva és a- karva bekap egy pár debrecenit (és megüti a guta anélkül, hogy a tökéletes bánatot felindíthatná magában), a pokolba jut... De a méricskélésen kívül az is gyengéje volt a hagyományos bűnlajstromnak, hogy a hangsúlyt a törvényre helyezte. Az követett el bűnt, aki valamilyen isteni vagy egyházi eredetű törvényt áthágott. Mivel ezek a törvények világosan megfogalmazottak, könnyű az ellenük elkövetett bűnt felismerni. De a törvényekre irányított figyelem könnyen abba a meggyőződésbe ringathat bennünket,, hogy ahol nincs világos törvény, nincs bűn se és a bűn mindig valamilyen világosan megfogalmazott kötelezettség megtagadása. Ahol nincs ilyen előírt kötelezettségről szó, ott bűnről sem lehet szó. Ezért lehetséges például, hogy egy házaspár megemlíti a gyónásban, hogy vasárnapi misét múlasztott (még olyankor is, amikor megvolt erre a felmentő okuk), de közben semmit sem szól arról,
