A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-05-01 / 5. szám

-206dával betyárkodtak, mint Rózsa Sándor vagy Sobri Jóska.

E

béd után Muntyán bácsi szőllejét mentünk csodálni. Magas állami hivatalból korán ment nyugdíjba, vissza a földhöz, aminek szerelmese volt. Mintagazdaságot csinált, ahol szakszerű munkával nemes bort szűrt a homokból. A birtok közepén rangos ház fehérlett: az úriszoba tele könyvvel és a falakon magyar mesterek képei díszlettek. A háziúr ingujjban fogadott, mert éppen munka közben leptük meg. Permetfoltok száradtak a kötényén, a keze meg olyan volt, mint bármelyik paraszté. Nem véletlen az, hogy az Isten az első embernek kertet adott, hogy abban dolgozzék. Talán az elveszett paradicsom álma vezette a magyarokat is, hogy az ősi szépségből valamit visszaidézzenek a hazájukba. Pázmány bíboros is nagy kedvvel tett-vett a gyümölcsösében.

A

szőllőből visszakanyarodtunk a nagy fák felé, ahol tágas tisztáson erdészképző iskola állt. Az egyik szertárban a kitömött állatok közt vicsorított az utolsó toportyánférög, azaz nádi farkas, amelyet a Tisza mellett lőttek. No de iskolát bőven láttunk, arról nincs sok ír- nivaló, meg aztán sietni kellett már az esti vonathoz, nehogy az erdőben ragadjunk éjszakára. Szépen elköszöntünk és szedtük a lábunkat, amikor utánunk kiáltottak, hogy egy percre menjünk még vissza. Hónapok óta feküdt az irodában egy párizsi levél, de mivel Várostanyán a francia nyelv nem használatos, vártak, míg valaki arra vetődik, aki ahhoz is ért. Abban a homokvilágban az aratás meg a szüret lehet sürgős, ha az idő úgy kívánja, de mással nem érdemes sietni. Az a levél a francia minisztérium erdészeti osztályától jött, még hozzá annak a főnökétől, aki egyúttal egyetemi tanár is volt. Ott járt Várostanyán, persze tolmáccsal, Veres bácsi erdőit és módszerét tanulmányozni, mert ennek a híre hozzá is eljutott és a dolog szerfölött érdekelte. Abban a levélben megköszönte a szíves vendéglátást és kijelentette, hogy a szegedi telepítéshez fogható csak kettő van Európában: az e- gyik Jütlandban, a másik pedig a Landesekben, Bordeaux és Paux között, de mindkettőnél különb Veres Jánosé, tehát újból teljes elismeréssel adózik neki. Szórul-szóra fordítottam a szöveget, a kisasszony nyomban géppel írta és talán most is ott van még a levéltárban, hacsak valaki nem találta azóta ellenforradalmi vagy osztályidegen iratnak. Nem emlékszem, hogy annak idején a szegedi sajtóban megjelent volna ez a levél, pedig bizonyára érdekesebb, mint a legtöbb vezércikk, amit a lapokban írri szoktak. Magam is hibás vagyok, hogy nem tettem szóvá akkor az egyik szerkesztőségben, de ez is bizonyítja, mennyire tősgyökeres magyar vagyok, de legalább most nagy későn