A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-05-01 / 5. szám

-202gyunk képesek szeretni őket? Van tudásunk, de nincs élményünk. Ismerünk u- gyan, ám ismeretünk gyümölcsét nem tudjuk élvezni. Ha azonban szeretni tudunk, na megéltük a barátság, emberiesség szent gyönyörűségét, nem sokat veszítettünk akkor se, ha nem is ismerjük felebarátunk apró-cseprő gyarlóságát és számtalan hibáját. Ha van szeretetünk, akkor örömmel elviseljük egész éven, sőt egy egész életen át egymás gyöngéit, botlásait, dőreségeit, a sok rejtett és látható erénye miatt, amit biztosan fellelhetünk, ha nagylelküek vagyunk velük szemben. Amint a fánál a virág, az őszi színek adják kezünkbe igazán a fa megértésének a kulcsát: úgy egymás közt is a szeretet, azaz egymás jó tulajdonságainak nagylelkű elismerése, elfogadása a legszerencsésebb út a kölcsönös megértés felé. A virágnélküli ismeret még nem jelent értést; ha viszont a virágot ismerjük, talán jobban értjük magát a fát is...

Má Errefelé szokás a folyóiratokat, havi képeslapokat előredátumoz- ni. De az mégis meglepett, mikor júniusban a mellettem ülő asszony a vonaton az Óru jomimonó-r (Mindenféle olvasnivaló) forgatta. Gyönyörű, aranybetűs fedőlapján ezállt: hacsigacu dajtokosú Magyarul: Nagy, augusztusi különszám! No, ez mégis csak korán van még! Csodálkozva gondolkoztam, mi lesz majd az augusztusi szám címlapján?

A mai ember nem képes várni. Összekeveri az évszakokat, felcseréli a természet rendjét. Azt még csak értem, ha valaki hébe-hóba elmegy nyáron valahová téli tájra síelni, vagy télen a trópusok alatt fürdik változatosság kedvéért. De hogy valaki minden áldott nyarat az Alpokban töltsön, a telet meg forró égövön, az már mégse felel meg a dolgok rendes folyásának. Pedig ma már ez se ritkaság. Itt nálunk Kóbéban télen déli gyümölcsöket árulnak és nyáron is lehet téli delikatesszeket kapni (persze borsos áron). Néha-napján érdekes tapasztalat lehet az ilyen lukszus. De ha rendszeresen a fordítottját tesszük annak, amit kell, vagy ami a helyén való, félő, hogy testünk-lelkünk meg fogja sínyleni ezt a várni nem tudó, önfegyelmezetlen, természetellenes kíváncsiságot. Ne csodálkozzunk tehát azon se, ha már a fiatalok se igen tudnak várni a házasság előtt szerelmükkel. Várni-nem-tudás, vagy csak a valóság előli menekülés, a valóságtól való félelem (avagy mindkettő?) lenne ennek a furcsa jelenségnek a hátterében? Azon siíjcs hát mit csodálkoznunk, ha már a híveknek, sőt a papoknak, szerzeteseknek sincs sokszor türelmük a kitartó imához, a lelki élet útján való türelmes haladáshoz. Türelmetlenek vagyunk Istennel szemben csakúgy, mint embertársainkkal is. Pedig ha jól meggondoljuk, a fejlődéshez, az éréshez, a beteljesedéshez időre van szükség. Hány olyan étel van, aminek időt kell hagynunk ahhoz, hogy zamatot, ízt kapjanak. A klasszikus írók műveit is csak lassan, megfontolva lehet olvasni, na igazán élvezni, érteni akarjuk müveiket.

Legyünk türelmesek az Úrral is. Tudjunk bizalommal várni. Boldogok, akik hittel és szeretettel tudnak várni és el nem unják magukat az esetleg hosszú várakozás alatt, amikor életről, kegyelemről, üdvösségről van szó...