A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-04-01 / 4. szám
- 184— Igen. — Most milyen vallású vagy? — Katolikus. — De már nem pap? — Megnősültem. — Mit fog szólni a feleséged, hogy távollétében idegen nőt befogadtál a házatokba majdnem két napra? — Keresztények vagyunk, nem? Az pedig azt jelenti, hogy a vándorokat befogadjuk. — Miért mondod azt, hogy azelőtt nem voltál semmi, pedig pap voltál? Ha hitetlen lennél most, akkor megérteném, hogy ezt mondod önigazolásul. De így? — Ha az az évekig tartó belső vívódás, az a teljes kilátástalanság a jövőre nézve, az a szeretetmentes vezetési stílus, amit minden vonalon tapasztaltam egyházi feletteseimtől - szóval: ha ez neked valami, akkor talán én is voltam valaki. Magamat mindenesetre itt találtam meg. — Egy megértő szív segítségével? — Ez csak később jött. — Most már kezdek érteni valamit. — Mit? — Hogy miért csak 30 éven felüliek élnek itt, ebben a közösségben. Ez tegnap este, a közös imánál feltűnt nekem. — Van egy 19 évesünk is. — Ő mivel hasonlott meg? — Még nem kérdeztem tőle. Közösségünk mindenesetre azoknak a menedéke, akik valahol nem találták meg a helyüket. Ehhez pedig fontos, hogy ne a múltat feszegessük, és ne kérdezgessük egymást... — Egy igazi közösségben pedig az is természetes. Nem? — Lehet. De így könnyebb. — Vagy kényelmesebb... Miből éltek ti egyáltalán? — Az állam fizet bennünket. — Az állam? Nem az egyház? Hiszen egyházi intézmény vagytok. — Elsősorban és mindenekelőtt: nem vagyunk intézmény. Az államtól pedig munkanélküli segélyt kapunk. Már aki itteni állampolgár. — Vagyonközösségben éltek? — Csak részben. Látod, nekem is most sajátom ez a kis házikó. így kaptuk, berendezve. Aztán, ha találok munkát, és elköltözünk innen, megkapja más. Bár mostanában már nemigen akad utánpótlás. — Szóval nem egy életre szóló elkötelezettség ennek a közösségnek a tagjává lenni? Csak amolyan átjáróház? — Legtöbbünknek az a baja, hogy előző életpályánk végleges elkötelezettséget kívánt, pedig ez a mai embernek lehetetlen. De vannak állandó tagok is.
