A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-04-01 / 4. szám

-149IX. Újra elestél, hogy én felkelhessek, megtisztulhassak vétkeimtől.

Add meg nekem és minden embereknek a bűnbánat és bocsánat kegyelmét.

X. Levetkőztettek, szétosztották ruháid, sorsot vetettek köntösöd felett. Meztelenséged kínjaira kérlek, öltöztesd kegyelembe lelkemet.

XI. A gyalázat és átok fája volt, s Te ragyogóvá tetted a keresztet, mikor hagytad, hogy három súlyos szeggel rászegezzék isteni Tested.

Lehajtott fejjel, megtört szívvel állunk, borzadva még láttán is ennyi kínnak, de lassan Hozzád emeljük szemünk és keserű könnyekkel könnyezünk, hisz Te ígérted: ’’Rám néznek és sírnak...”

XII. Mit adtunk Néked, Jézusom, e földön? Mikor születtél, barlangba szorultál, éjszaka volt s csend. Barmok melengettek, elszenderültél pásztor-tilinkónál.

Harminc éven át álruhában járó két-kézi munkás, faragó ács voltál.

Jeruzsálemben ünnepre gyűlt a nép, s Te most előttük mégy fel ama Hegyre, világos délben, hogy mindenki lásson.

(De amikor ott felemeltetel,

Magadhoz vonzasz mindenkit örökre.)

A Nap fény-arca elsötétedett, megnyílt a föld, a nagy természet gyászolt, Kereszted tövén vérző rózsaként Halálodban csak Mária imádott. ’’Beteljesedett” — utolsó szavad búcsúfényként még ajkadon fellángolt.

Imádunk Téged Krisztus s áldunk Téged, mert a kereszten karodat kitártad és megváltottad a világot.

XIII. Azt hitték, vége. Meghalt. Nincs tovább.

Halott testét anyja ölébe tették s körülötte csak angyalok suttogtak glória helyett gráciát.