A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-03-01 / 3. szám

-138 — Ne feledd, hogy nem a jó társaság kedvéért vagyunk keresztények, hanem Jézus kedvéért, aki viszont mindenütt velünk van. Másrészt most majd meg is bérmállak, és tudod, tanultuk, hogy az a lelki erő szentsége. Ez azt jelenti, hogy tudsz majd a Lélek segítségével magad is keresztény környezetet teremteni magad körül: a családodban, baráti körödben, talán még a munkahelyeden is. Nemcsak jó társaságot, hanem közösséget.

— Én nem pedagógus leszek.

— Nem baj. Annál jobban látszik majd, hogy a kis közösséged nem a te műved, hanem a kegyelemé.

•

A keresztelési mise szép volt. Madarak hangversenyeztek a környező fákon, a szellő a kövekből összehordott oltár elé terítette a nyárutó illatait, az alkonyodó égen pedig akkora máglyát rakott a nap, hogy az pótolt minden gyertyát és templomi neonfényt.

Jutka úgy érezte, amikor a keresztvíz a homlokára csordult, hogy a vállára nehezedő sok kéz nem lenyomja, hanem inkább felemeli. Áldozás után neki kellett volna hálaadó imát mondani, de csak annyit tudott ködösödő szemmel el- rebegni: "Köszönöm, hogy élhetek..."

A többi mondanivaló elmaradt, de ennyi is elég volt. Még Béla is hangos trombitálással fújta zsebkendőjébe megsűrűsödött érzelmeit. Jutka pedig, hogy ne maradjon benne a szó, a kézzel írott misenotesz csücskére írta, amit még mondani akart: "Élek ugyan.de már nem én, hanem Krisztus él bennem".

E

rzsi olyan lógó orral állított be az atyához, mintha a saját temetéséről jött volna.- Nem vettek fel az egyetemre?

— Ja, elfelejtettem mondani: felvettek. Csodák csodája.

— Jutkát is?

— Őt is. — savanyodott el egészen Erzsi.- Nem örülsz neki?- Dehogynem, csakúgy repesek. Ripityom, reczecze - tette hozzá sírásra görbülő szájjal.

— Hát akkor mi a baj?

Erzsi egy kicsit előbb kisírta magát, csak azután tudott válaszolni:

— A Jutka... A fiúja... akitől a gyereke is lett volna... most szerelt le a katonaságtól, és most... Szóval hívtam Jutkát, hogy jöjjön templomba, de azt mondta, hogy hagyjak békét neki ezekkel a csacsiságokkal... Hát hiába volt minden? Hiába járt oktatásra? Hiába szerettük? Hiába cseleztük ki az apját? Muszály az ördögnek megint belelógatni a farkát a levesünkbe?... Tudom, persze: azért fizetik...

— És ez így van rendjén. Különben elfelejtenénk, hogy amíg élünk, Istenkeresők vagyunk, nem Istent-birtoklók...