A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-03-01 / 3. szám
-132egyházművészeti stílust akarják fenntartani. Ez a fejlettebb művészi érzékű ember számára visszataszító, az Egyházat nevetséges színben tüntetheti fel, vásárlóira is rá lehet sütni a maradiság vagy fejletlen ízlés bélyegét. A kegytárgy kereskedés ennek ellenére óriási forgalmat bonyolít le. A vallásos giccs kelendő Magyarországon. Talán azért, mert más nincs, talán mert a vallásos élet nem lehet el kegytárgyak, vizuális támaszték nélkül. PAPOK ÉS SZERZETESEK Közismert, hogy 1950 óta csak három férfi szerzetesrend van Magyarországon. A bencéseknek, ferenceseknek és piaristáknak van két-két rendházuk — mindegyik középiskolával összekötve. Ezeken is rajta tartja szemét az állam: megrostálja a felvételre jelentkező hivatásokat, beleszól a szerzet elöljáróinak a kinevezésébe. Ami a szerzetesek által vezetett középiskolákat illeti, tanulóik létszáma visszaeső irányzatot mutat, mert a náluk végzettek egyre előnytelenebb helyzetbe kerülnek továbbtanulási vagy pályaválasztási lehetőségeik terén. Mi van a többi szerzetessel? Elenyészően kis százalékuk Nyugatra távozott, az idősebbek papi vagy szerzetesi szociális otthonokba kerültek, a nagyobb városokban néhányan misézéssel, gyóntatással segítik a világi papság lelkipásztori munkáját. Legtöbbjüknek valamilyen polgári foglalkozás után kellett néznie. Ma a magyar papságnak több mint 90%-a hivatalosan a Papi Békemozgalom tagja. Ez a szervezet még az ötvenes években alakult, a párt bíztatására hívták életbe olyan papok, akik vagy naivak voltak a kommunistákkal való együttműködést illetően, vagy az új rendszerben is biztosítani szerették volna karrierjüket. Az alapítókon kívül a többi papot kisebb-nagyobb erőszak alkalmazásával kényszerítették ebbe a szervezetbe. Néhány éve még súlyos zaklatásoknak volt kitéve, aki nem állt közéjük. Az ilyeneket helyezték át sűrűn egyik állomáshelyükről a másikra, lehetőség szerint a legrosszabb, leghátrányosabb beosztásokba. Ma a papok túlnyomó része benne van ebben a szervezetben — ami persze a túlnyomó többség esetében nem jelent többet , mint a szervezet havi gyűlésein, ú.n. "papi konferenciáin" való észrevehető megjelenést. Akik még ma sem csatlakoztak közéjük, azok természetesen nem fognak fényes egyházi pályát befutni, de külön nem zaklatják őket. Keresztülnéznek rajtuk, mintha nem is léteznének. A papi békemozgalomhoz való csatlakozás korántsem jelenti azt, hogy a papság nagyobbik része egyetért a rendszerrel. Még a mozgalom irányítására sincs a tagok legnagyobb részének semmi be