A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-03-01 / 3. szám

-107kedvünek látszott. — ”Mindig ilyen — mondta a nővér magyarázatképpen. - Felvidít mindenkit, mindenkihez van egy-két vidám szava.” - Egyébként teljesen vak volt...

Nemsokára kezdődött a tornaóra. Jött mindenki, aki csak mozogni tudott. Mert ebben az otthonban csak bénák, csonkák, félvakok vannak. Mindegyiküknek van valami testi hibája az öregségen kívül. Nemcsak aggok tehát, hanem testileg nyomorékok is. Egy öregasszony kerekes járóasztalkára támaszkodva csoszogott óvatosan, csigamódra. Mikor behozták, nem tudott járni. Ma meg a- kárhová elmegy maga is. Gyakran van az otthonban testgyakorlás. Egy hozzáértő fiatalember tanítja, bátorítja, segíti őket a mozgásban, mármint azokat, akik el tudnak jönni maguktól a tornateremig.

Különféle "klubbok" is vannak a páciensek között: rajzoló, kézimunkázó, verselő, éneklő, virágdíszítő, stb. stb. "körök”. Csupa élet, csupa jókedv ez a nyomorékház. Az öregeknek több mint a fele katolikus már, pedig nem igen nógatják a nővérek őket a kereszténnyé levésre. De nem is kell őket valami nagyon bíztatni rá: a hit, a remény és a szeretet az, amit a kereszténység ad nekik. Ezt ösztönösen kiérzik a környezetből. Mint hallottam, eredetileg szemlélődő apácák voltak itt, azok alapították az otthont. Ök sugározták beléjük ezt a kiáradó jókedvet és krisztusi fényességet.

Sajnos, nagyon is kevés ilyen "mennyország” van még Japánban. Egy orvos ismerősöm felesége szerint Japánban csak az megy öregotthonba, akinek nincsen pénze, vagy aki elég gazdag ahhoz, hogy maga gondoskodjon magáról. A nincstelenekről az állam gondoskodik úgy-ahogy. A gazdagok mega maguk ízlése szerint rendezkednek be új otthonukban. Egyszer a Time magazin is közölt egy egészoldalas cikket a japán öregekről. Nagyon pesszimista lehetett a cikk írója: szerinte Japánban az öregek a legelhagyatottabbak. Tény, hogy sok köztük az öngyilkos. Nem egyszer éppen a "Keiró” (öregek) napján - mert ilyen is van itt szeptember közepén - vetnek véget életüknek, szándékosan ezt a napot választva az öngyilkossághoz.

A Szentírás boldognak, irigylésremél toknak mondja az öregeket. A magas életkor külön istenáldásnak számít a Bibliában. Ha van hitünk, nem félünk az öregkortól. Az elmélyülésnek, az aratásnak, a végső begyűjtésnek az ideje ez. A természet is segítségünkre siet: már nem űz, nem hajt úgy a szertelen vágy egyre újabb meg újabb tervek, vágyak után. Nem a jövőt tartja elénk, hanem a múltat jelenteti meg előttünk. Külön megélesiti emlékezetünket a múlt irányában, hogy tudjuk rendezni, élvezni, átélni emlékeinket, régi tapasztalatainkat. A jelen, a jövő nem vonz már úgy. A közeli eseményekre is alig emlékszünk már. Sebaj. Ott a múlt, az eddigi élet, ezt kell most feldolgozni, rendbehozni, hogy méltók lehessünk az örökéletre, ha kaput nyit előttünk az élet Alkotója. A jelent nyugodtan átengedhetjük a fiatalságnak: miénk még a múlt és (talán nem is sokára) a megígért jövő...