A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)

1977-03-01 / 3. szám

-104életünk vándorú tja oly rövid! Mennyi mindent el kell hagynunk útunk közben még magunkból is. Nemcsak átcserélődik anyagi mivoltunk hétévente, - hány házat, lakást, otthont, vidéket hagytunk el, hogy újabbat ismeijünk meg egy időre és onnan is továbbköltözzünk kényszerből vagy vágyakozásból jobbvilág felé. S míg a megszerzett tárgyak körülünk elmaradoznak vagy elavulnak, magunk is hol a fogunkat vesztjük, hol a látásunk gyengül, hol az élet hangjai tűnnek süketségbe, lábaink nem szaporázzák már a lépést és nevetésünkbe belekeveredik a bölcs higgadtság: mindez, amit szereztünk, gyűjtöttünk, kedveltünk, magunkkal együtt mögöttünk marad. Csak az jön velünk tovább, az a ’’hogyan”, amivel éltünk, kezeltük kölcsönvett tulajdonodat, Isten. Csak a dolgok ”jója-rossza”, szándékunk és igyekezetünk önzése, hanyagsága, lustasága, jósága. Mert amit (magunkat is beleértve) arra használtunk, hogy egymást segítsük és Téged, mindenek Gazdáját megbecsüljünk, azok az apróbb-nagyobb jóságok, igazságok, önzetlenségek, hűségek, azok velünk maradnak mindvégig, hiszen személyiségünkhöz tartoznak. Magunkat pedig, azt az egyesegyedüli személyiséget, akiből csak egyetlenegy példány létezik a világmindenségben, Te ilyen egészen egyedinek, személyesen különvalónak teremtetted és hívtad Udvartartásodba.

Hiszen, úgy látszik, nagy gyönyörűséget találtál teremtésed sokféleségében, de legesleginkább abban telik kedved, hogy teremtett világod úgy szereted viszontlátni, ahogy mi használjuk és használva, a kölcsönzés után, vissza-ajánljuk a Te múlhatatlan dicsőségedre.

áldottak a lényeget gyakorlók

áldottak a szülők, mert Isten teremtő-társának hívta meg őket: ők népesítik be a földet az új nemzedékkel, Isten új gyermekeivel.