A Szív, 1977 (63. évfolyam, 1-12. szám)
1977-03-01 / 3. szám
-102Szavakkal nem is lehetett! Ezért Jézus kezébe vette a sorsunkat. Lehetnénk-e jobb kezekben? — Persze nekünk, akiknek már a bölcsőnkbe tették a kegyelmet, azt is jelenti ez a kézrátétel, hogy Jézus azért vett a kezébe, hogy Magává formáljon. Teljes egzisztenciánk Jézusé. Rajtunk múlik, hogy a történetünk is övé legyen. Akkor vagyunk formában, ha szavaink, tetteink jézusiak. A kezünké is! Akkor vagyunk igaziak, ha kezeink ugyanúgy az élet és a jóság osztogatói, mint Jézuséi... Ha gondolnánk arra, hogy kezeink lehetnének a legragyogóbb bizonyítékaink arra, hogy Jézus magáénak ismerjen fel minket, akkor a legközelebbi kézfogáskor nem 25 deka csontot és húst nyújtanánk embertársunk felé, hanem emberi kezet, aminek lelke és mondanivalója van. Akkor az a pohár víz, amit a beteg éjjeliszekrényére teszünk, örök érték lenne, egymillió százalékos kamattal. Az az aláírás a levél vagy okmány végén végre jelentene valakit, nemcsak jogi következményekkel járna, nemcsak egyszerű formalitás lenne... Nyári estéken, amikor körülálltuk a hamvadó tüzet, megfogtuk egymás kezét, úgy dúdoltuk az esti imát. Mennyi mindent mondtak a szurtos kis praclik, kérges tenyerek, finom kis kacsók, mosásban kiázott kezek, bagótól sárga ujjak! Csillagok kacsintottak ránk, és mást mondani nem is lehetett, mint amit a ”végén” szeretnénk el- rebegni: ’’Uram, kezedbe ajánlom lel kémét!” Cser László Felnőni Benned!-elmélkedő imákaz egymáshoz tartozók-rrárom, ahogy száraz föld a permetező esőt, v úgy várom, hogy az imádság frissítő esője átitassa szomjas lelkemet. Vagy, ahogy a tenger dagálya egyre emelkedik és a habok már a parti sziklákat is ellepik, úgy áradjon életem mélységeiből fölfelé, egyre magasabbra, míg eléri sziklás fölszín-talajomát, - az imádság. Mindegy, hogy én imádkozom, vagy talán Te imádkozol bennem (testvéri kezet nyújtva, hogy közösen
