A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-02-01 / 2. szám

62

emberek megérezték jó szívét, s élete végéig sok barátja volt a nincstelenek, vándorlók és nyomorultak között. Kassán ő volt a túristae- gyesület vezetője. Mikor megszervezett egy-egy kirándulást távolabbi helyre, az egész család összedolgozott, mert mi adtuk a ruháskosárban elkészített élelmet, a kávét, s huszonötliteres kannákra emlékszem, amelyben a tejszínt vittük a kirándulók számára.

— Irén és Margit nővéreim később Kalocsán tanultak, — folytatja elbeszélését Alice testvér. — Margit nővérem a kalocsai tanárképzőben nyelvszakos tanárnak készült. Édesapánk odautazott, hogy lakást keressen leányainak. Több megbízható és alkalmas helyet talált, de a Rácz családnál állapodott meg avval az indokolással, hogy nekik van nagyobb szükségük kosztosdiákra. Később az egyik Rácz- leány Kassán volt a családnál, mint vendég, nem mint cserediák.

— Édesanyánk, hogy ráneveljen az értékek megbecsül és éré, néhány krajcárral honorálta a családnak adott munkánkat. Horgolás, ablakmosás tíz krajcár bevételt eredményezett. Édesanyánk a városon kívül kertetbérelt és mindegyikünk kapott egy földdarabot. Amilyen zöldségfélét ki-ki termelt, "eladhatta" a család konyhájának. Az édesapa túrista-ellátó példájára a gyerekek is megszerették a nagyszabású "tömeg-ellátást". Ilyen alkalommal a megtakarított zsebpénzekből fizettek mindent. A nagylányok a felsőbb leányiskolába jártak, Margit testvér szervezett süteménykészítést egyik tanárnőjük ünneplésére. Vaj és cukor hiányzott még, s engem küldtek a boltba, mert a legkisebb voltam, — mondja Alice testvér, — ha minden pénzt összeszedtek, akkor is olyan kevés volc az, hogy a nagyok szégyeltek volna a boltban megjelenni.

— Édesanyánk nevelt bennünket a takarékosságra. Féltucat zsemle volt tíz krajcár, ezért ennyi volt reggelenkint az asztalon. Mi azonban heten voltunk. Ezért minden zsemle sarkából levágtunk egy

a Slachta lányok

Irén, Borbála, Mária, Margit, Erzsébet