A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-12-01 / 12. szám
564 a világnak? Mert ez az Isten olyan atya, — folytatja az író - aki gyermekeit egy vérrel és borzalmakkal teli világban hagyja... Ha van Isten, hogyan teremthetett ilyen poklot? Ezekből a sötét gondolatokkal teli nehézségekből kiindulva, az istentelen írók tovább folytatják a probléma kiélezését. Ha van Isten, teszi fel a kérdést a hitetlen irodalom, nem ez az Isten lesz-e elsősorban felelős mindazért a rosszért, ami a világon történik? Vagy ha nem is ő a rossznak a szerzője, de nem lesz-e legalább valamiképpen részese annak? Az a hallgatás, amelybe visszavonul, és állítólagos jelenlétének hatástalansága, nem enged-e arra következtetni, hogy ez az Isten megtűri az igazságtalanságot és megelégszik azzal, hogy csak a- zoknak nyilvánítsa ki magát, akik hisznek benne? Ezeket mindenható akaratával a szenvedések próbájának veti alá és a túlvilági boldogság ábrándjával vigasztalja őket, ahol majd az igazság fog uralkodni. A modern ember felháborodik és fellázad ez ellen az atyáskodó Isten ellen. Méltóságán alulinak tartja ezt a bánásmódot. Annak a Krisztusnak, aki evangéliumában azt hirdette, hogy az Ö országa nem e világból való, ennek a Krisztusnak a modern ember gőgösen azt válaszolja, hogy őt elsősorban ez a világ érdekli. Nem elégszik tehát meg a túlvilág ígéretével és még kevésbé azzal a boldogsággal, melynek ára az, hogy lemondjon saját személyi méltóságáról. Hallani sem akar az üdvösségről, melyet az irgalmas Isten ajánl fel neki. Inkább vállalja a reménytelen harcot, de nem lesz az Isten koldusa. Lázadásában odáig megy, hogy az Isten fogalmát és a hozzája kapcsolódó Isten-hitet csak úgy tekinti, mint az emberi értelem gyengeségének és a képzelet beteges játékának satnya gyümölcsét. Gyakorlati síkon ebből az következik, hogy az emberiségnek meg kell szabadulnia ettől a fantomszerű Istentől, és bele kell nyugodnia abba, hogy az Örökkévaló magára hagyta, mert nem is létezik. A z első pillanatban, amikor a hitetlen ember ráébred teljes egyedül- I létére ebben az Istentől elhagyott, Isten-nélküli világban, lelkét sötét reménytelenség kínozza. Ebből a reménytelenségből - a modern istentelen irodalom szerint - egy kiút van: felhagyni azzal a tehetetlen magatartással, mely tétlenül és kényelmesen mindent az Istentől vár, és merészen ráébredni saját értékünkre és erőnkre, s bizalommal nekilátni sorsunk önálló intézéséhez. Ezzel új távlatok nyílnak meg a felszabadult ember előtt. Megszabadult az Istentől, a hit nyűgétől, és most szabadsága boldog tudatában alakítja, építi önmagát és egész életét. Az istentelenségnek ez az evangéliuma elűzi a reménytelenséget, a kétségbeesést, és az istentelen új nemzedék felemelt fővel, bizakodva tekint a jövőbe. Az istentelenség prófétái így