A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-10-01 / 10. szám

473

Mindenki nevetett, csak a Vöröskereszt kiküldöttje maradt komoly, mert nem értette meg Hóbort kitörését. A tolmács pedig, diplomáciai okokból kifolyólag, nem volt hajlandó lefordítani.

Ibolyka megbökte Lajost: "Most biztosan hozzánk fog jönni a tolmács. Most végre majd megtudjuk sorsunkat!"

De a tolmács körülnézett, mintha keresne valakit. Aztán hangosan

mondta:

— Bosnyák Gézáné, született Árvay Júliával kell sürgősen beszélnem. Ha itt van, kérem, jelentkezzen.

Nagyon sápadt, szép arcú, fiatal nő állt fel.

— Én vagyok - mondta szomorúan.

A tolmács odament hozzá és azt súgta neki: "Nem lett volna szabad erre a vonatra felszállnia. Hiszen megkapta a hivatalos értesítést: az orvosi vizsgálat megállapította, hogy ön tüdőbajos. A következő állomáson okvetlenül le kell szállnia. Az illetékes hatóság által kirendelt ápolónő már ott várja és be fogja szállítani a kórházba. Ingyenes kezelésben lesz része. A költségeket az a segélyző szervezet fizeti, melybe a határátlépés után beiratkozott".

Az asszony ijedten nézett a mellette ülő férfire. Komoly arckifejezésű, sötéten égő szemű férfi volt.

— Kérem, — szólt idegesen a férfi a tolmácshoz — tudnom kellene, hogy az a város, ahol én fogok dolgozni, milyen messze van attól a helytől, ahova a feleségemet viszik kórházba? A nevem: Balogh András.

— Balogh András? — csodálkozott a tolmács. - Akkor hogy lehet ön Bosnyák Gézáné férje?

— Ez nem tartozik magára. Azt kérdeztem, milyen messze van egymástól a két város?

— Körülbelül két óra vonaton — felelte a tolmács és már ment is tovább.

— Juci, - szólt Bosnyáknéhoz parancsoló hangon a férfi - nem fogsz le- szállni a következő állomáson. Nem mész kórházba. Velem jössz.

— De András, én beteg vagyok. Fárasztó ez a betegség. Ha nem gyógyítanak, érzem, belepusztulok.

András szemében a ragadozók kegyetlensége villant:

— Ha belepusztulsz, hát belepusztulsz. De amíg élsz, addig kellesz nekem. Nem mész kórházba. Érted?

Juci bólintott. Nem mert ellenkezni. Szerelmes volt Andrásba, de ezt a szerelmet keservesen meg kellett fizetni. András először elbűvölte őt, aztán tönkretette. Mámorosán bódító volt az elszédüKs, de most rettenetes a vezeklés.

— Te Juci, — súgta András Bosnyákné f u.tíbe — a Vöröskereszt karszalagos kiküldöttje figyel minket. Folyton ide néz. Ha nem szállsz le, észreveszi és még patáliát csap itt nekünk. Kifogunk rajta. A következő állomáson szépen le- szállsz, hagyod, hogy beszállítsanak a kórházba. Két napig ott maradsz. A harmadik napon odajövök, mintha meglátogatnálak és akkor kiszöktetlek. A rendőrség