A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-10-01 / 10. szám
446 szélt — keresett gyóntató is volt. Akkoriban kezdtek az ötvenhatos szabadságharc menekültjei Kanadába érkezni. A Montreálba érkezőket, akiknek menekültek között se lakásuk, se állásuk nem volt, a bevándorlási szervek átmenetileg közös szálláson, a ’’kolostorban” helyezték el. Nevét onnan kapta, hogy valóban kolostor, azaz zárda volt: a Szt. Anna-nővérek adták át épületüket a menekültgondozó katolikus szerveknek. Léger bíboros, Montreál akkori érseke ennek az intézménynek keresett lelki gondozót és Fodor atyát kérte fel erre a munkára. 1957-ben lett az atya hivatalosan a magyar katolikus menekültek lelkésze. Több mint egy évi, megfeszített munka következett. Egyik fő tevékenysége volt: a menekültek számára lakást keresni. Késő esti ó- rákban is kísérgette tolmácsként védenceit ilyen lakáskereső körutakon. Használt ruhát, bútorokat - a kanadai segélyszervekkel jól kiépített kapcsolata révén — hihetetlen mennyiségben osztott szét a kanadai életüket kezdő menekültek között. . De nemcsak a ’’kolostorban” tartotta szemmel védenceit és állt a nap minden órájában rendelkezésükre. Rendszeresen látogatta a kórházakba kerülteket, a börtönben azokat, akik valamilyen okból összeütközésbe kerültek a törvénnyel és nemcsak jó szóval vigasztalta őket, hanem gyakorlati módon igyekezett elesettségükben is segítségükre lenni. A montreáli kanadai francia közvélemény figyelmét is eredeti módon hívta fel arra, hogy a börtönbe kerültek inkább megtévedt emberek, életkörülményeik áldozatai, nem megrögzött bűnözők. Nagybetűs címekkel hozták a lapok egyik interjújának meggon- dolkoztató mondását: ’’Gazdag országban nem könnyű szegénynek lenni...” Beteglátogató idejének i- gen nagy részét töltötte ki a tüdőszanatóriumok ápoltjainak felkeresése. Kanada tuberkolotikus menekülteket is befogadott, de feltételként kötötte ki, hogy gyógyít- tatniuk kell magukat. A szanatóriumok légköre érthetően lehangolta az életbe kívánkozó betegeket és nagy szükségük volt az atya víkolostori irodájában