A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-09-01 / 9. szám
400 örökké családi meleget, védettséget szomjazó lélek maradt annak ellenére, hogy később meghódította az Isten. — Isten mindenki számára mást-mást jelent — mondta. — Engem azzal hódított meg, hogy barátjának kívánt, barátjának mondott. a z egyetemen, mint földrajz-biológia szakos tanárjelölt, sokat járt kirándulni. Nagyon szerette az élővilág megfigyelését szolgáló sétákat, amelyeket rendszerint egy általa nagymértékeit professzor vezetett. Ez a tanár ilyenkor hegyesvégű bottal járt. Azzal mutogatott, hívta fel figyelmüket egy-egy különleges növényfajtára. Aztán néha megállt és botjával kikaparászva a földből, kiemelt környezetéből egy látszatra semmi kis növényt, amiről aztán órákig beszélt. Beszélt csodálatosságáról, eredetéről, meghonosodásáról, szívósságáról. Hatásáról a talajra és a környező világra, stb. Azt érezte ilyenkor, hogy Vele, az Istennel, találkozott. Az ezerarcú Isten lebbentette fel fátylát, hogy ezzel is egyre jobban meghódítsa szívét.- Figyelnünk kell, s ha figyelünk, lépten-nyomon a ránk várakozó Istent köszönthetjük - tanított életének ezzel a kedves emlékével is a szemlélődésre. Ű stennek való elkötelezettsége előtt, az egyetemen igen megtetszett neki egy kislány. Hozzá fűződő kapcsolata egészségesen lazította meg a családjához való erős kötődést. Ismeretségük úgy kezdődött, hogy a kislány lelkesen beszélt neki egy könyvről, amit olvasott. Hogy legyen további beszédtémájuk, ő azonnal sietett megszerezni a könyvet és elolvasta. Ezután sokat beszélgettek, jártak együtt. Egyszer megkérdezte a kislánytól, milyen vallású. Válaszára, hogy protestáns, azt felelte: ’’Nem tesz semmit”. A kislány meg egy alkalommal azt kérdezte tőle, miért hagyják Istent napközben magára a katolikusok, ha egyszer azt hiszik, hogy ott jelen van. - Ha ma kérdezné ezt tőlem, - mondta évekkel később - jobb választ adnék, mint akkor. Ma azt mondanám, hogy Isten maga kívánja talán, hogy otthagyjuk a templomot. Mert különös az Isten szeretete, az Isten pedagógiája. Ad és elvesz. Ad anyát, családot, és azután azt kívánja, hogy hagyjuk ott a templomért. Ad hivatást, templomot, és azután azt kívánja, hogy hagyjuk el azt is, egy még nehezebbért. S mi olyan nehezen értjük meg, hogy Isten nem kifosztani, hanem megajándékozni akar ilyenkor bennünket! Egy alkalommal jövő terveikről beszélgettek. Ö megmondta, hogy papnak készül. — Akkor mit keres maga nálam? — kérdezte a kislány. Ez szíven ütötte, de maradt minden a régiben. Már diploma- osztás előtt álltak, de ő még mindig nem döntött. Nem jelentkezett a
