A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)

1976-09-01 / 9. szám

394

lekopik a szín szinessége. Csak a mennyországban nem lesz többé probléma az ’’örökkévalóság”.

3/ Mindössze hat hónapig laktam Tókyóban. Házunk a F u d z simi c s ó nevezetű városrészben volt. Magyarul ez annyit jelent, hogy: a Fudzsit látni Régen ugyanis szépen lehetett onnan a japánok szent hegyét, a Fudzsit látni De én egyszer-kétszer ha láttam ez alatt a félév alatt az annyira dicsért nagy hegyet. Ma már csak elvétve látni Tókyóból a majd négyezer méter magas hegyóriást. Ennek főoka a levegő nagyfokú szennyeződöttségében, no meg a sok magas épületben keresendő. Elfogják szinte teljesen a szép kilátást. Igaz viszont, hogy a nagy házak ablakaiból, meg a lapos tetőkről még jobb alkalom kínálkozna a Fudzsiban való gyönyörködésre, ha látszana egyáltalán. Tehát mégiscsak a fényes civilizációnk vaksága az igazi ok. A piszkos, párás, fistös levegő, a barnás- szürke, sötét ég...

így van valahogy a lélek, a szív világában is. Istent az egész világról látni lehet. Éppen onnan, ahol történetesen élünk, dolgozunk, reménykedünk, küszködünk, betegeskedünk. Föltéve - ha tiszta a szívünk. Boldogok a tisztaszívüek, mert ők mindenhol képesek látni a fényes Istent.

4/ Egy japán szerzetesnővér szeretett festeni. Már hatvan felé járt, mikor először találkoztam vele. Mégsem restéit eljárni egy nyolcvannégy é- ves mesterhez tanulni Jobbára gyümölcsöket, virágokat s más efféléket rajzolga- tott szabad idejében. Eleinte nem szólt erről semmit tanítójának. Az öreg mester felesége azonban egyre unszolta, mutatná meg neki a képeket, amiket festett. Végre elvitte és megmutatta a vén festőnek. A művész fejcsóválva nézegette a rajzokat: ’’Bizony, én az ilyen képeket a papírkosárba szoktam dobni’ - mondta végtelen természetességgel a meghökkent apácának. Mindjárt meg is magyarázta, miért: ’’Látja, nővér, maga szerzetes. Istennek szentelte életét. Úgy kellene tehát festenie, mintha közben mindig az Istent látná maga előtt. Én éppen ezt nem vettem észre képein Próbálja meg újból.”

A művész nem volt keresztény.

Lám, lám, mennyire igazat mondott ez a nem is keresztény tanító. Nem a kézügyesség, nem is a hűséges másolás, lemin- tázás, még kevésbé a puszta technika teszi a művészt, hanem a belső élmény, a lélek látomása. A régi kínaiak ezt úgy fejezték ki, hogy a t a ó -t kell előbb néznünk, szemlélnünk, ha valami szépet akarunk alkotni. A taó-ban kell elmerülnünk, egyesülnünk kell vele s akkor lesz igazán zene a zene, akkor születik a kép, kelnek életre