A Szív, 1976 (62. évfolyam, 1-12. szám)
1976-08-01 / 8. szám
346 Uram, senki sem szeret engem. Én sem szeretem magamat. Undok vagyok. Akaratom ellenére jövök a világra, alkatrészek súrlódásakor. Bocsánat, hogy élek! Tudom, Uram, hogy Te sem mondasz engem szépnek. De adj röpke életemnek értelmet. Add, hogy én legyek a fájó dolgok kiáltása. Jelezzem a bajt, a hibát, a fékezést. Legyek az őszinteség: ne engedjem eltitkolni a rosszat. Tudja meg mindenki: van kárhozat! És sírjak fel Tehozzád. Legyek imádság: "Megváltást!" Uram, magasfeszültségeddel nagyszerűen áramlasz bennem. Élvezlek Téged. Te vagy az életem. De testvéreimnek állítottál ide, akiknek sok és nagy vagy. Nem bírnak még Téged teljesen elviselni. Hogy befogadjanak, azért állítottál országod és országuk határára. Én "alkalmazlak"Téged. Uram, azt kérem, Téged adjalak, és ne magamat, vagy valami más hamisítványt. Feszültség legyél általam testvéreimnek. És, ami ennek feltétele: magasfeszültséged feszüljön bennem mindig! Most kidobtak. Azt mondták, nem érek semmit. Nem sajnáltak meg. Nem akartak hegeszteni sem. Én sem sajnálom magamat. Nem kár értem. Használhatatlan vagyok. Eddig körülöttem forogtak. Rugalmasan, puhán gördültem, és bírtam az iramot. Ez volt az én "szép életem". De Uram, tényleg szép élet volt ez? Szerepem: egyhelyben mozgás. Passzív szerep. Fordultam, mert fordítottak. Mások mozgását rögzítettem. Hitvány feladat volt ez, ha központi is. — Rosszul imádkozom. Uram, mert magammal törődöm. Inkább azt kérdezem Tőled: most mire tudnál alkalmazni? Én nem tudom. Talán egy munkásod kivesz a hulladékból, és kisfiának játékot készít belőlem. Nem bánom. Mindegy, mire használnak, csak használjanak. A szolgálat a fontos. — Ha pedig azt akarod: olvassz valami újat belőlem! Mindjárt sötét lesz. Minden gép megáll. A levegő lassan lehűl, meghalnak gépeim, alkatrészeim. Hullává dermed minden tagom. A por lomhán és láthatatlanul ereszkedik motor-szívemre. Semmi sem mozdul, csak egy rosszulelzárt csap lusta csöpögése jelzi az időt. Uram, tudom, hogy halálom csak egy éjszaka. És, hogy elnyel az éjszaka: Várlak Téged! Mikor minden mozgott bennem, akkor is gondoltam erre: mikor lassultak a munkáskezek, és lassították kerekeimet, álmosan babráltak kapcsolóimon. Hűlő tagjaimban bizsereg a feltámadás reménye! Mindjárt itt a reggel. Te új életre gyújtasz bennem világosságot. Minden új lesz, új terveid teljesülnek új napra virradt gépeimben. Örömmel várom a "véget" jelentő csöngetést. Nem a rabszolgák fásult tompaságával, hanem a mély bizalom szívdobogásával: Maranatha! Jöjj el Urunk! törött tengely transzformátor csikorgás gépterem (elsötétítés előtt)
